Premjer-liga: Dzsudzsáknak Valbuenát is meg kellett győznie góljához

Vágólapra másolva!
2014.12.08. 07:53
null
Dzsudzsákot a mezőny legjobbjának választották az Amkar elleni meccsen (Fotó: Szport-Ekszpressz)
Dzsudzsák Balázs a mezőny legjobbja volt a vasárnapi Dinamo Moszkva–Amkar Perm orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnoki mérkőzésen, melyet a moszkvaiak 5–0-ra nyertek meg, így dobogósként telelhetnek. A magyar szélső góllal és két gólpasszal zárt, ehhez persze az is kellett, hogy megbeszélje Mathieu Valbuenával: átenged neki egy veszélyes, kapu közeli szabadrúgást.

„Kifejezetten jó mérkőzés volt, minden bejött, amit megpróbáltunk. Az első perctől a győzelemre hajtottunk, meg is tudtuk szerezni a fontos három pontot a drukkereink előtt, így a vesztett pontok szempontjából már a második helyen állunk. Fantasztikus meccset játszottunk” – értékelt Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva klubtévéjének, majd mesélt góljáról is.

„Nem volt komoly vita a szabadrúgás miatt, arról az oldalról jó volt a szög nekem, és megkértem Mathieu-t, engedje, hogy én végezzem el. Ő is el szerette volna rúgni, de erősködtem, hogy ez a pozíció nekem az igazi, és a végén engedett – én pedig nagyon örülök, hogy végre betaláltam szabadrúgásból a Dinamo színeiben, no meg a gólpasszaimnak is.”



A moszkvai D-betűsök az Európa-ligában Dzsudzsák volt csapata, a PSV ellen játszanak a második számú európai kupa 6. fordulójában – érdekes, hogy Dzsudzsák már a PSV színeiben is szembekerült előző csapatával az El-ben, amikor az eindhovenieket egy csoportba sorsolták a DVSC-vel.

„Százhúsz százalékos a motiváltságom, rendkívül fontos nekem ez a meccs – tulajdonképpen hazamegyek, mert sosem feledem az éveket, amit a PSV-nél töltöttem, a stadiont, vagy a szurkolókat. Nagyon fontos és különleges meccs lesz ez nekem, örülök, hogy visszamegyek – és remélem, győzelemmel távozunk.”

A DINAMO HÁZI BAJNOKI GÓLLÖVŐLISTÁJA
7 gólos: Kevin Kuranyi, Alekszandr Kokorin
6 gólos: Alekszej Ionov
5 gólos: Dzsudzsák Balázs
3 gólos: Christopher Samba, Mathieu Valbuena

Dzsudzsák öt góllal és hat gólpasszal zárta az őszi szezont, eredményes féléven van túl – az előző idényben egy góllal és három assziszttal zárt a bajnokságban.

„A nyári edzőtábor óta érzem, hogy a játékom alkalmazkodott az edzői elképzeléshez. Pontosan elmagyarázta, mit akar látni tőlem, és öröm számomra, hogy ilyen eredményes tudtam lenni – az öt gól mellett a gólpasszok is fontosak voltak. Sok jó játékosunk van, erős a rivalizálás a posztokért, így minden alkalommal bizonyítani kell, amikor lehetőséget kapok. Remélem, megmutattam az edzőnek, hogy milyen hasznos tudok lenni a csapat számára" – vélekedett.

Dzsudzsák jó teljesítményét a Szport-Ekszpressz szaklap 7.5-ös osztályzattal és a mezőny legjobbja címmel honorálta, kiemelve rendkívüli aktivitását és veszélyt teremtő átadásait, no meg remek szabadrúgásgólját.

A Dinamo Moszkva a harmadik helyen áll a bajnokságban az őszi szezon után, ám vesztett pontok tekintetében jobban áll a második helyezett CSZKA Moszkvánál is – a bajnoki tabellát fölényesen vezeti a Zenit.

AZ ÁLLÁS
1. Zenit 17 13 2 2 41–10 +31 41
2. CSZKA Moszkva 17 11 1 5 38–16 +22 34
3. Dinamo Moszkva 16 10 2 4 36–19 +17 32
4. FK Krasznodar 17 9 4 4 26–16 +10 31
5. Lokomotiv Moszkva 17 8 6 3 20–12 +8 30
6. Szpartak Moszkva 16 7 5 4 24–20 +4 26
7. Kubany Krasznodar 17 6 8 3 18–19 –1 26
8. Tyerek Groznij 17 7 4 6 18–14 +4 25
9. Rubin Kazany 16 6 6 4 22–18 +4 24
10. Mordovija Szaranszk 16 6 2 8 13–25 –12 20
11. Ufa 16 4 5 7 12–19 –7 17
12. Ural 16 4 1 11 15–24 –9 13
13. Torpedo Moszkva 16 3 4 9 13–30 –17 13
14. Amkar Perm 16 3 3 10 12–29 –17 12
15. Rosztov 16 2 5 9 15–36 –21 11
16. Arszenal Tula 16 2 2 12 9–25 –16 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik