Parma: két nap alatt egymillió eurót kerestek Tőzséren

CS. A.CS. A.
2014.07.09. 09:50
A 21-szeres válogatott labdarúgó, Tőzsér Dániel a Genoától a Parma érintésével a Watfordhoz szerződött. Filipovics Vladan, a szakmában sokat tapasztalt menedzser elárulta: élete egyik legnehezebb átigazolási ügyét sikerült tető alá hoznia.

„Életem egyik legnehezebb ügyén vagyok túl – mondta menedzser a Nemzeti Sportnak. – Rendkívül bonyolult volt, mert bár a Genoa nem számított Danira, az olaszok egyáltalán nem törekedtek a megoldásra. El kell ismerni, ahhoz, hogy a középpályás visszakerüljön a Watfordhoz – oda, ahol a tavasszal jól ment neki a játék –, szerencse is kellett. Megtudtuk, hogy a Genoa szeretné megkaparintani a Parma védőjét, Aleandro Rosit, aki korábban megfordult az AS Romában is. Az az ötletem támadt, hogy vonjuk be az üzletbe Danit.”

S az ötlet kiválónak bizonyult, hiszen mindegyik fél jól járt – a Genoa szerződtette Rosit (s „megszabadult” egyik legjobban kereső futballistájától), a Parma cserébe megkapta Tőzsér Dánielt és körülbelül egymillió eurót, vagyis háromszázmillió forintot. S nyilván az utóbbin volt a hangsúly, hiszen bár a parmai klub két évre megszerezte a magyart, ugyanennyi időre kölcsön is adta a 29 esztendős futballistát az angol második ligás Watfordnak.

„Nem szabad figyelmen kívül hagyni még valakit – folytatta a játékosügynök. – A Watford és az Udinese tulajdonosa ugyanaz a személy, Giampaolo Pozzo. Az olasz beszélt a parmaiakkal, hogy segítsenek, hiszen mindenkinek ez az érdeke. Végül sikerült megegyezni.”

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

A Lazio nápolyi győzelmével még közelebb került a bajnoki címhez az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 19:57

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 17:34

Két csere hozta össze a győztes gólt, a Genoa legyőzte a Sassuolót

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 14:34

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 22:45
Ezek is érdekelhetik