Palermo: „Sallainak is tisztelnie kell a szabályokat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 09:12
null
Sallai (balra) magára vállalta volna a felelősséget (Fotó: Twitter)
A Serie A-ban szereplő Palermo vezetőedzője, Diego López, valamint Andrea Rispoli csapatkapitány is megszólalt a Sallai Roland-Ilija Nesztorovszki incidenssel kapcsolatban.

Mint korábban megírtuk, a Balogh Norberttel és Sallai Rolanddal a kezdőben felálló Palermo 1–1-es döntetlent játszott hétvégén a Sampdoriával. A találkozó egyik kulcsmomentuma volt az az eset, amikor a 30. percben Balogh egy jobbról érkező beadásnál megelőzte Bereszynskit, kinyújtotta a lábát, összeértek a levegőben, a magyar pedig elesett. A lengyel játékos megmozdulása elsőre nem tűnt szabálytalannak (sőt, még az sem lett volna meglepő, ha a genovaiak rúghatnak szabadrúgást kifelé), ennek ellenére Daniele Doveri játékvezető büntetőt ítélt.

Ezután következett az igazi érdekesség. Sallai megfogta a labdát, megindult a kapu felé, de Ilija Nesztorovszki nem hagyta neki, hogy elvégezze a tizenegyest. A Palermo szezonbeli első büntetőjét így a macedón csatár váltotta gólra. Utóbb kiderült, hogy a szicíliaiak vezetőedzője, Diego López utasította arra Sallait, hogy adja át a labdát csapattársának.

„Én mondtam Sallainak, hogy ne vitatkozzon, engedje át. Amiatt viszont boldog vagyok, hogy magára akarta vállalni a felelősséget” – mondta López, aki mellett Andrea Rispoli csapatkapitány is megszólalt az esettel kapcsolatban.

„Minden csapatban vannak szabályok, amiket el kell fogadni. Sallainak is tisztelnie kell a szabályokat, Nesztorovszki az első számú végrehajtó.”

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik