Norvégia: Kovács Péter tagadja, hogy szándékosan könyökölt volna

Vágólapra másolva!
2010.03.15. 08:27
null
Kovács Péter szerint nem volt szándékos a könyöklés
Bár nem szerzett gólt a Stabaek elleni idénynyitón, az Odd Grenland magyar futballistája, Kovács Péter így is a mérkőzés egyik főszereplője lett.

Kovács a 19. percben egy szabadrúgás után próbált helyet csinálni magának, közben könyökével eltalálta Bjarni Eiríksson arcát.

Per Ivar Staberg játékvezető a közelben tartózkodott, de nem adott lapot a magyar csatárnak.

„Csak meg akartam fordulni, közben eltaláltam az arcát. Szerencsétlen eset volt, de a játékvezető is úgy látta, hogy nem volt szándékos" – nyilatkozta Kovács a mérkőzés után a norvég Sport Tv2-nek.

Más véleményen volt a Stabaek korábbi technikai igazgatója, Lars Bohinen.

„Ez teljesen egyértelmű piros lap volt" – mondta a jelenleg szakkommentátorként dolgozó egykori kiváló válogatott futballista.

A visszajátszások megtekintése után Staberg játékvezető is máshogy vélekedik az esetről.

"Valóban azt mondtam akkor Kovácsnak, hogy nem láttam semmi szabálytalanságot. Nem jó egy ilyet visszanézni, főleg ha az ember érintett is benne, de be kell látnom, hogy piros lapot kellett volna adnom."

A harstadi FIFA-bíró elárulta, hogy szinte végig Kovácsék párosát figyelte, ám abban a pillanatban, amikor a könyöklés történt, éppen másfelé figyelt.

"Ha végig látom az esetet, biztosan piros lapot adok, főleg a lassítások megtekintése után" – fejezte be nyilatkozatát Staberg, aki hozzátette, hogy sajnálja az esetet.

A mérkőzést a Stabaek nyerte meg 3–2-re.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik