MLS: Azt hiszem, jó döntést hoztam – Németh Krisztián

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.03. 12:03
Mint beszámoltunk róla, Németh Krisztián gólpasszal mutatkozott be új csapatában, a New England Revolutionban a vasárnap éjjel lejátszott Orlando City SC elleni találkozón. A magyar támadó hosszú idő után léphetett pályára ismét tétmérkőzésen, így a meccset követően érthetően nem csak új csapata gólzáporos, 4–0-s győzelme miatt  volt boldog.

„Örülök, hogy végre pályára léphettem, hiányzott már ez az érzés. Ennél azonban fontosabb, hogy nyertünk, és boldogok a szurkolóink. Remélem, ezzel a győzelemmel a csapat ismét rátalál a sikerek útjára, és beverekedjük magunkat a rájátszásba” – fogalmazott a válogatott támadó.„Örülök, hogy végre pályára léphettem, hiányzott már ez az érzés. Ennél azonban fontosabb, hogy nyertünk, és boldogok a szurkolóink. Remélem, ezzel a győzelemmel a csapat ismét rátalál a sikerek útjára, és beverekedjük magunkat a rájátszásba” – fogalmazott a válogatott támadó.

Németh az Orlando ellen a 91. percben állt be és egy perccel később – gyakorlatilag első alkalommal, hogy játékba avatkozott – önzetlen mozdulattal remek gólpasszt adott Teal Bunburynek.

„Nagyszerű labdát kaptam a szélen, de figyelnem kellett, hogy ne legyek lesen, mert Lee Nguyen csak várt és várt. Aztán amikor végre megkaptam a labdát, megindultam, láttam, hogy középen érkezik Teal. Azt hiszem, jó döntést hoztam, amikor neki passzoltam, hiszen gól lett belőle” – mondta a 30-szoros magyar válogatott csatár.

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdag döntetlennel tért vissza Philadelphiába, Sallói Dánielék kikaptak

Minden más foci
7 órája

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
2025.05.09. 07:35

Gazdag Dániel szerződést hosszabbított a Columbus Crew-val

Légiósok
2025.05.07. 21:39

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33
Ezek is érdekelhetik