Mainz: Szalai nem félti a lábát, „rendkívül kellemetlen ellenfél” lett

2012.01.10. 14:18
Címkék
Szalai Ádám, a Mainz hosszú sérülésből felgyógyult magyar csatára továbbra is csapata mallorcai edzőtáborában dolgozik, és – mint nagy visszatérőt – a Kicker és a Bild stábja is megkereste. A súlyos térdsérülés után visszatérő Szalai saját bevallása szerint már egyáltalán nem félti a lábát a párharcoknál, és ezt megerősítik csapattársai is.

„Ádám nagyon meggyőző eddig az edzéseken, rendkívül kellemetlen ellenfél az edzéseken" – mondta Szalairól a Kickernek a csapattárs Jan Kirchhoff.

Maga Szalai az izomlázon kívül nem küzd problémákkal, a műtött térde rendben van, és a párharcoktól sem riad vissza a magyar csatár.

„Semmi fájdalmat nem érzek, és félelem nélkül megyek bele a párharcokba. A nagy terhelést megint meg kell szoknom, no meg gyorsan formába kell lendülnöm, hogy segíthessek a csapaton" – nyilatkozta a Bildnek.

„Még nem tudom, mikorra kerülök megfelelő állapotba. Három felkészülési mérkőzés vár ránk, aztán meglátjuk. Amikor Mainzban sétálok, mindig szólnak a drukkerek, hogy jöjjek formába minél hamarabb, mert a csapatnak szüksége van a góljaimra" – idézi Szalait a Kicker.

Legfrissebb hírek

Lenyűgözően fest a dallasi stadion az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés előtt – fotók

Foci vb 2026
8 perce

Erste Liga: hosszabbított orosz hátvédjével a FEHA19

Jégkorong
16 perce

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
20 perce

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
24 perce

MotoGP: Quartararo és Rins is elhagyja a Yamahát

Egyéb autó-motor
33 perce

Nagyon rosszul öregedett a német kommentátor véleménye Paraguayról

Foci vb 2026
50 perce

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Tenisz
56 perce

Több mint hatszázan indulnak a 42. Vasi Vasember triatlonversenyen

Egyéb egyéni
57 perce
Ezek is érdekelhetik