Mainz: A profi karrierem után számítanak rám - Lőw Zsolt

2010.10.06. 11:15
Jól fut a szekere a Mainz labdarúgócsapatának a német élvonalban (Bundesliga), a hét fordulót követően százszázalékos teljesítménnyel listavezető együttes egyik magyar légiósa, Lőw Zsolt örömébe nem kis üröm is vegyülhet, hiszen súlyos sérülése után hiába edz ismét, egyelőre nem kapott lehetőséget, a társak pedig nélküle is megoldják a feladatokat.

„Valóban nem valami fényes a statisztikám... – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Lőw Zsolt. – Azt azért ne felejtsük el, hogy öt hónapig sérüléssel bajlódtam. Eközben a klub átigazolt két balhátvédet, ami nem segített a helyzetemen. Hogy emiatt volt-e konfliktusom Thomas Tuchel edzővel? Dehogyis! Sőt már jelezte, a profi karrierem után számítana rám.

Az edzéseken rendszeresen részt veszek, a sérülésem most már nem hátráltat a munkában. Hogy mennyi az esélyem a csapatba kerülésre? Nehéz kérdés. Jelenleg annak is örülök, hogy injekció és gyógyszerek nélkül tudok tréningezni.

De elég ránézni a tabellára – egyszerűen csodálatos csapatunk van, az edzőnk pedig olyan taktikát dolgoz ki hétről hétre, amelyik mindig ül. A hétből hét győzelem önmagáért beszél..."

Legfrissebb hírek

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
4 órája

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
18 órája

Schäferék értékes pontot szereztek a Dortmund ellen

Német labdarúgás
21 órája

Bundesliga: megvan a Frankfurt első hazai győzelme ebben az idényben

Német labdarúgás
2026.10.16. 22:37

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56