Magyar valóságból amerikai álom - a Harvardról is keresik a csatárt

Vágólapra másolva!
2015.03.04. 15:28
null
Sallói Dániel az SKC mezében
A hétvégén elkezdődik az amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) 2015-ös szezonja. A Sporting Kansas Cityben Németh Krisztián révén honfitársunkért is szoríthatunk, de talán kevesen tudják, hogy nem ő az egyetlen magyar játékos a klubnál. Sallói Dániel, a 13-szoros korábbi válogatott, jelenlegi kecskeméti klubigazgató, Sallói István fia még tavaly nyáron szerződött az SKC U18-as gárdájához, melynek Urbányi István az edzője. Hogyan éli meg egy magyar fiatal az amerikai profizmust? Mi az, amit már Amerikában is másképp csinálnak, mint nálunk? Miben különbözik leginkább a fiatalok gondolkodása? Hogyan juthat be egy labdarúgó a Harvard egyetemre? Sallói Dániellel beszélgettünk.

– Ritkán kerül magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó amerikai csapathoz. Hogyan jött ez az amerikai lehetőség, miért döntött úgy, hogy ilyen fiatalon az Egyesült Államokba, Kansasbe szerződik?
– Édesapám jó kapcsolatban van Urbányi Istvánnal, jelenlegi edzőmmel, aki megkeresett minket május körül, és javasolta a Sporting Kansas City akadémiáját. Elmondta, mennyi lehetőség rejlik az itteni fociban, kiemelte a profizmust, ami a csapatot jellemzi, meg más pozitívumokat is – válaszolta a Nemzeti Sport Online kérdésére Sallói Dániel. – Az elején nem nagyon tetszett az ötlet, hiszen így nem készülhetek az U19- es válogatottal az Európa-bajnoki selejtezőkre, ám a hosszú távú terveket helyeztük előtérbe. A Master Class nevű cserediákprogrammal jöttem ki augusztusban, és májusig, a szezon végéig itt maradok. Fontos a családomnak és nekem is a tanulás, az pedig nagyon jó lehetőség, hogy az Egyesült Államokban tanulhatok, az angoltudásomat is fejleszthetem. Urbányi István személye is befolyásolt a döntésemben, hiszen egy kiemelkedő edző, akinek nemzetközi szintű a tudása. Tudtam, hogy nagyon sokat tud segíteni ebben az egy évben, és így is lett.

– Szakmailag hogy érzi, Újpesten kevésbé tudott volna fejlődni, mint Amerikában, esetleg nem érezte a kellő bizalmat?

– Mindig is nagyon jól éreztem magamat Újpesten, szerettem ott játszani, és remélem, egyszer még visszatérhetek a Megyeri útra. Teljes mértékben éreztem a bizalmat is, de szerettem volna megragadni ezt a lehetőséget. A családommal úgy gondoltuk, hogy egy új légkör még többet hozhat ki belőlem.

– A Sallói név, illetve édesapja személye inkább előny a kapcsolatoknak, a szakmai támogatásnak köszönhetően, vagy inkább hátrány a túlzott elvárások, az elkerülhetetlen összehasonlítás miatt?
– Édesapám személye előny számomra, mert rengeteg rutinja és tudása van, amivel nagyon sokat segít a pályafutásom során. Természetesen van hátránya is, amikor megkérdőjelezik a tudásomat, és azt hallom, hogy édesapám miatt vagyok ott, ahol, de ezekkel nem foglalkozom, mivel már kiskoromban felkészített, hogy ez az egész karrierem során így lesz.

GYORSABB, INTENZÍVEBB EDZÉSEK, KIFOGÁSTALAN KÖRÜLMÉNYEK, MÁS MENTALITÁS

Sallói István: Klassz lenne, ha továbbvinné a családi hagyományt, de…
„Billegőn látom a helyzetét a profi focikarriert illetően – mondta fiáról Sallói István a Nemzeti Sport Online megkeresésére. – Sok mindentől függ, lesz-e belőle hivatásos labdarúgó, a szerencse mellett az is közrejátszhat, mikor milyen döntést hoz. Klassz lenne, ha továbbvinné a családi hagyományt, de nagy kérdés, megéri-e kockáztatni az egyetemi ösztöndíját. Ha ötven év távlatát nézem, korábbi focistaként a civil életben nem könnyű elhelyezkedni, míg Amerikában meg tud teremteni egy olyan egzisztenciát, ami biztosan megfelelő lesz a számára. Jövőre haza kell jönnie, le kell érettségiznie, ekkor itthon kellene fociznia, az az év vízválasztó lesz. Kérdés, milyen lesz az utánpótlásrendszer, de a kora alapján már NB I-ben kellene játszania. Meglátjuk, mennyit fejlődött egy év alatt, de természetesen az is lehetőség, hogy egyetemi ösztöndíj mellett kint továbbra is focizik, ha elég jó lesz, akkor úgy is befuthat profi játékosként.”
– Milyen az amerikai utánpótlás-nevelés? Mennyiben mások a körülmények, az edzéslehetőségek, illetve mennyiben mások az edzések, a kinti szakmai munka?

– Az edzésgyakorlatokban nincs jelentős különbség, de az intenzitás más, gyorsabb és fizikailag is erősebb. Urbányi István személyében magyar edzőnk van, akinek a megítélése nagyon jó a klubon belül és más akadémiákon is. Magyarként jó érzés, amikor nekem is dicsérik a csapattársaim, vagy hallom a szülőket róla beszélni. Sokkal inkább a közeg jelenti a különbéget, ami körülvesz engem, az a felfogás és szemlélet, ami mindenkiben benne van. Mindenki pozitívan áll a másikhoz, a győzni akarás érezhető a legkisebbektől a felnőttcsapatig. Minden edző és orvos figyel minket, bármilyen problémánk van, tökéletes ellátást kapunk. Olyan stáb vesz körül minket, mintha az első csapatnál játszanék. Remek orvosok, gyúrók, erőnléti edzők és segédedzők. A létesítményünk gyönyörű, kilenc pályánk van, ebből három füves, a többi műfüves. Most újítják fel az öltözőket, vagyis folyamatosan fejlesztik az edzőközpontot.

– Milyen a csapat összetétele, sok külföldi alkotja? Hogyan látod az ottani fiatalok képzettségi szintjét, összehasonlítva a magyar fiatalokkal? Milyen a futballhoz való hozzáállásuk?

– Amerikai és mexikói játékosok alkotják nagy részben a csapatot. Az év elején volt két nigériai csapattársunk is, de nekik lejárt a vízumuk, így haza kellett utazniuk. Rengeteg tehetség van az utánpótláscsapatokban, közülük egyre többen lehetőséget kapnak az első keretben. Erik Palmer-Brown 17 éves, tavaly kapott profi szerződést az első csapattól. Az idén megkereste többek között a Juventus és a PSG. Egy másik amerikai tehetséget, a 21 éves DeAndre Yedlint a Tottenham szerződtette. Ez a két példa is mutatja az itteni tehetségek képzettségi színvonalát és az amerikai labdarúgás fejlődését. A mentalitásban látom a különbséget. Mindenkinek profi hozzáállása van, tisztában van a céljával és próbálják kihozni a másikból a maximumot.

– Ezek szerint Amerikából indulva is lehet sikeres futballkarriert befutni Európában? Említette, hogy Kansasből nem lehet utánpótlás-válogatott, miért nem?
– Igen, teljes mértékben így gondolom. A korábban említett példáim is igazolják. Legalább annyi esély van Amerikából sikeres karriert befutni, mint otthonról, ha nem több. Az MLS rohamosan fejlődik és már színvonalasabb is, mint az NB I. Az új csapatok, stadionok, akadémiák és minőségi játékosok érkezése is mutatja a fejlődést. A 18 éven aluli válogatott tagja voltam tavaly Pisont István keze alatt. Sajnos az idén a vízumom nem teszi lehetővé, hogy részt vegyek a válogatott programjain.

AMERIKA VAGY EURÓPA? „AZ MLS MÁR KÖZELÍT A TOPLIGÁKHOZ”

– Mik a mutatói, milyen poszton szerepel, milyen erősségű, színvonalú az amerikai utánpótlás-bajnokság?
– Tizennégy meccsen játszottam, eddig kilenc gólt szereztem. Ezzel a második legsikeresebb góllövő vagyok a konferenciánkban. Mindenki az életét adja a meccsen, nincs megállás. Csatárt játszom, és annak ellenére, hogy otthon már az U21-ben játszottam, itt pedig az U18-ban vagyok, a védők fizikailag nagyon erősek és agresszíven játszanak, néha a lábammal együtt viszik a labdát. Nagy az iram, gyors és nagyon kemény a játék. Segít a fejlődésemben. A válogatott játékosok is ebben a korosztályban játszanak, mert ez a legmagasabb utánpótlás-korosztály, a felnőttcsapat alatt ez az utolsó állomás.

– Volt olyan meccse, ami különösen emlékezetes maradt?

– Amikor a Real Colorado ellen játszottunk hazai pályán, két gólt lőttem, azokkal nyertük meg a meccset. Emellett az is emlékezetes volt, amikor a San Antonio Scorpions ellen mesterhármasig jutottam, majd Dom Dwyer, a felnőttcsapat sztárjátékosa a Twitteren keresztül gratulált nekem.

Németh Krisztiánról
„Mindenki nagyon izgatott volt Németh Krisztián érkezése miatt, s nagyon sokat várnak tőle. Zseniként emlegetik az eddigi teljesítménye alapján, minden egyes csapattársam megkért már rá, hogy mutassam be nekik, és kérjem meg őt egy közös képre” – mondta a Sporting Kansas City első keretének új csatáráról Sallói Dániel. Németh a felkészülési időszakban hat meccsen 299 percet játszott (háromszor kezdőként), szerzett öt gólt, amivel az új szerzemények között a legeredményesebbnek bizonyult. Ha Vermes Péter vezetőedző is úgy akarja, az MLS 1. fordulójában, helyi idő szerint vasárnap tétmeccsen is bemutatkozhat új csapatában a New York Red Bulls elleni idegenbeli találkozón.”
– Mik a rövid és hosszú távú céljai? Idővel visszajönni Európába és itt karriert csinálni, vagy Amerikában maradni és minél nagyobb hangsúlyt fektetni a futball mellett a tanulmányaira? Esetleg az MLS-ben képzeli el magát hosszú távon?

– Édesapámmal nagyon sokat beszélünk róla, hogy mi lenne a legjobb számomra. Abban állapodtunk meg, hogy amíg jövőre befejezem a középiskolai tanulmányaimat otthon, meglátjuk, hogy megy a foci. Ha sikerül magam beverekedni egy NB I-es csapatba, lehet, hogy a futball kerül előtérbe, amire egy évem lesz otthon. Ha nem sikerül az áttörés, akkor inkább Amerikába térnék vissza, mert több egyetem megkeresett már, így egy év múlva visszajöhetnék ösztöndíjjal. Ezért még mielőtt hazatérek Magyarországra, megpróbálok megállapodni egy egyetemmel, mert az biztos pontot jelentene a jövőmmel kapcsolatban. Rengeteg lehetőség van, meg kell találnunk az egyensúlyt az egyetem színvonala és az ösztöndíj nagysága között. Ez azonban nem jelentené azt, hogy nincs visszaút a profi futballba, mert a Sporting második számú csapatában is edzhetek – 2016-ban indítják ezt az együttest, éppen akkor, mikor visszatérhetnék –, ami segíthetne az MLS-be is bekerülni.

– Nem feltétlenül valamelyik európai bajnokság a távlati cél?
– Az amerikai labdarúgás már közelít az európai topligákhoz. Egyre több sztárt igazolnak, és mint ahogyan azt a vébén is láthattuk, valamit jól csinálnak itt. Sok csapat szerepelteti már a saját nevelésű játékosait, többek között a Sporting Kansas City is. Próbálom reálisan látni a lehetőségeimet, amiben a családom nagyon sokat segít.

Lenyűgözte a baseballmeccs hangulata
Lenyűgözte a baseballmeccs hangulata

FUTBALL VAGY TANULÁS? VAGY MINDKETTŐ?

– Mit tanul Amerikában, milyen terület érdekli hosszú távon, milyen egyetemekre hívták eddig?
– Most középiskolába járok, ahol átlagos órákat választottam, a magyar iskolákhoz igazítva, hiszen otthon fogok érettségizni a következő évben. Az első iskolai napomon már érzékeltem, hogy minden teljesen olyan, mint amit látunk a filmekben. A marketing és az üzleti ágazatok érdekelnek. Sok egyetem megkeresett már a legkisebbektől a legnagyobbakig, köztük van a Harvard, de én leginkább a Lehigh University, a Loyola University Chicago, West Virginia University és a University of Missouri-Kansas közül választanék. Van, amelyik tanulmányilag, van amelyik a labdarúgás szempontjából emelkedik ki. Természetesen olyat is találni, ami mindkét részről kitűnő.

– Hogyan lehet futballistaként bejutni például a Harvardra vagy valamelyik másik jó hírű egyetemre?
– Sportolóként előnnyel indul az ember, nem kell tökéletes tanulmányi átlagot hozni, hogy bejusson egy jó egyetemre, de egy bizonyos szintet azért megkövetelnek a jó sportolói teljesítmény mellett. Rengeteg egyetem kapcsolatban van egymással és a labdarúgó-akadémiákkal, tehát így is ajánlanak játékosokat egymásnak. Emellett a csapatok részt vesznek egy kiválasztó eseményen decemberben és júliusban Floridában, ahová az összes egyetem edzője eljön és tehetségeket keres. Ezután általában e-mailen keresztül keresnek meg az edzők. Az egyetemtől függ, hogy mennyire helyezi előtérbe a labdarúgást, de szinte bárhonnan van esély az MLS-be kerülni. Nekem azért is van esélyem egy neves egyetemre járni, mert a Sporting KC akadémiája az egész országban elismert.

– A továbbtanulás milyen hatással lehet a futballkarrierjére? Nem kell idővel választania a kettő között?
– Általában az „anyaklubok” szemmel követik játékosaik egyetemi karrierjét, hiszen a draft során esélyük van igazolni az egyetemi ligákból. Ha egy amerikai egyetemen fogok tanulni, akkor a tanulás és a labdarúgás egyeztethető lesz. Természetesen labdarúgó szeretnék lenni, ez az álmom. Ugyanakkor a tanulás is nagyon fontos. A következő egy-másfél év során körvonalazódik, milyen labdarúgó lehet belőlem, és ez alapján hozzuk meg a döntést a jövőmre nézve.

HOL A HELYE A LABDARÚGÁSNAK A MAJORSPORTOK KÖZÖTT?
„Úgy érzem, van egy bizonyos réteg, amelyet érdekel a labdarúgás. Kansasnek kiváló csapata van, ez jót tesz a sportág népszerűségének. Valamint nagyon sok mexikói származású ember él itt, akiket a labdarúgás érdekel. A Sporting KC stadionjának látványa, hangulata európai színvonalú. Húszezer ember van a meccseinken, mindig garantált a telt ház, van himnusz, tűzijáték és lényegtelen, hogy győzelem vagy vereség a mérkőzés vége, mert itt sosincs füttykoncert, a csapat mindig vastapsot kap. Ezzel együtt, bár feltörőben van a »soccer«, azért még nagyon messze van attól, ami az NFL-t, az NBA-t vagy az MBL-t jellemzi. Volt szerencsém elmenni a Kansas City Chiefs (amerikai foci) és a Kansas City Royals (baseball) egy-egy találkozójára. Teljesen más világ. Telt ház a stadionban nyolcvanezer emberrel, mindenki mezben feszít, a város eksztázisban van. Amikor tévén nézik a meccset, gyakran szerveznek baráti rendezvényeket, esznek-isznak, szurkolnak kedvenc csapatuknak. Az említett major-sportokról szinte mindenki mindent tud, szemben a kisebb réteget érdeklő labdarúgással. Én nem voltam sem amerikaifoci-, sem baseball-, sem kosárlabda-rajongó, de az a légkör, ami ezeket a sportokat körülveszi, magához vonzza az embert. Nem lehet kimaradni. Egyszerűen hihetetlen!”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik