Liverpool: csökkent a magyarok száma az akadémián - ketten maradtak

Vágólapra másolva!
2011.09.23. 11:32
A legutóbbi két idényben a Liverpool akadémiáján pallérozódó, most 17 éves Poór Patrik visszatért az MTK-hoz – a hír több angol fórumon is megjelent az elmúlt napokban, és a Nemzeti Sport Online kérdésére a játékost képviselő CMG menedzseriroda is megerősítette.

„A Liverpool és az MTK közötti megállapodás értelmében természetes folyamat a két klub közötti játékosmozgás. Poór Patrik két szezont játszott kölcsönben a Liverpool tartalékcsapatában, és még a nyáron visszatért az MTK korosztályos csapatához Agárdra, ám jelenleg kisebb sérülés miatt nem játszott" – erősítette meg a hírt érdeklődésünkre a 17 éves védőt képviselő CMG menedzseriroda részéről Kövesdi Viktor.

„A hazatérés egyébként nem azt jelenti, hogy később nem térhet vissza Liverpoolba. Patrik 1993 végén született, nagyon tehetséges, korosztályos válogatott jobb oldali védő, aki tud belső védőként is szerepelni. Azt ugyanakkor tudni kell, hogy neki Angliában a posztjából adódóan nehezebb dolga van, mint mondjuk egy támadónak, mert a szigetországban sok a tehetséges, fiatal védő, ezért jóval kevesebb külföldit szerződtetnek a klubok" – tette hozzá a menedzser, aki azt is elmondta, a Liverpoolnak már van újabb kiszemeltje az MTK akadémiájáról, így jó eséllyel hamarosan egy másik magyar fiatal is kipróbálhatja magát a „vörösöknél".

A Liverpool akadémiáján Poór távozásával két magyar játékos maradt: Adorján Krisztián és Hajdú Ádám.

Vass Patrik csak rövidebb, pár hetes ismerkedés erejéig járt a klubnál, Pölöskey Zsolt tavaly nyáron tért haza Liverpoolból az MTK-hoz, neki kétszer is térdszalag problémái adódtak, de már túl van a teljes rehabilitáción. A korábban kikerült, idősebb játékosok közül Németh Krisztiánt tavaly eladták az Olympiakosznak, Simon András a múlt év decemberében bontott szerződést a Liverpoollal, míg az első csapatig már korábban eljutó, a Premier League-ben kispadon is ülő Gulácsi Péter jelenleg a másodosztályú Hull Cityben szerepel kölcsönben.

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42
Ezek is érdekelhetik