Légiósok: Vadócz a Man. City ellen készül és újra válogatott lenne

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.06.24. 09:32
null
Vadócz Krisztián a Manchester City ellen is készülhet (Fotó: Kitchee SC)
A hongkongi Kitchee együtte­sében légióskodó Vadócz Krisztián a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt a Manchester Cityről és a Tottenhamről, s arról is, hogy a válogatottért átutazná a fél világot is.

 

A csalódottság az úr – a hongkongi Kitchee csapatában szereplő, 42-szeres válogatott Vadócz Krisztián nem ilyen idényre számított, pedig két kupát is magasba emelhettek.

MELYIK LESZ A TIZEDIK?
Vadócz Krisztián eddig kilenc (!) országban és tizenegy klubban, így Franciaországban (Auxerre), Skóciában (Motherwell), Hollandiában (NEC, kétszer), Spanyolországban (Osasuna, Deportivo Alavés), Dániában (Odense), Indiában (Púna, Mumbai City), Svájcban (Grasshoppers), Ausztráliában (Perth Glory), valamint Hongkongban (Kitchee, kétszer) játszott, illetve futballozik most is.

Bár megnyertük az idény elején a Szuperkupát, és élen végeztünk az FA-kupában is, a bajnokságban csupán a negyedik helyen zártunk, pedig aranyérmet akartunk szerezni – mondta Vadócz Krisztián, a hongkongi első ligás Kitchee 34 esztendős válogatott középpályása. – Szerdán eldőlt, hogy sajnos nem jutottunk tovább az AFC-kupában, de a jövő hét szerdáján még pályára lépünk az utolsó csoportmeccsen, azaz csak utána kezdődhet a pihenés. Mindössze tíz nap jut első körben, utána nem hivatalos felkészülési mérkőzést játszunk a Manchester Cityvel Hongkongban, a Nemzeti Stadionban, ahová körülbelül negyvenezer drukker fér be. Biztosan nagy élmény lesz! A Tottenham ellen léptünk pályára két éve, az sem volt mindennapi. Ezután újabb egy hét szünet következik, majd kezdődik is a felkészülés a következő idényre, vagyis nagyon kevés időnk van pihenésre.”

Ettől függetlenül a Honvédban nevelkedő játékos – szokásához híven – elmegy Kispestre, ha nem is edzeni, körbenézni az új Magyar Futball Akadémián.

Még nem voltam az új létesítményben, kíváncsi vagyok rá, s arra is, mennyit fejlődtek a srácok egy év alatt, amióta legutóbb, még kispesti futballistaként láttam őket. Biztosan kimegyek a Margitszigetre is futni, szóval megpróbálom hasznosan eltölteni a szabadidőmet.”

S ha már idő: a labdarúgó szerződéséből még fél év hátravan, kérdés, kitölti-e.

Senki sem tudja, mit hoz a jövő, céljaim viszont vannak. Ha nem is topligába, de szeretnék új országot felfedezni, ahol még nem játszottam – hogy melyik lenne a tizedik, s melyik kontinensen, nem tudom. Ehhez alapfeltétel, hogy jól teljesítsek, csak beszélni nem szeretek semmiről. Márpedig más célok is lebegnek a szemem előtt: újra bekerülni a válogatottba! Oké, nem topligában futballozom, s nem is közel Magyarországhoz, de kérdem én, az miért baj a válogatottság szempontjából, hogy messze játszom a hazámtól? Szerintem semennyire. Továbbra is meg akarom mutatni, hogy versenyképes vagyok.”

A rutinos játékossal kapcsolatban rendre felvetődik, pályára lép-e még a Honvédban – s kifut-e az új Bozsik-stadion gyepére.

Jó kérdés. Azt sem sokan gondolták, hogy tavaly júliusban visszatérek Kispestre, mégis megtörtént, majd hat magyar bajnoki után már a Kitchee-ben szerepeltem. Nekem a régi Bozsik is nagyon tetszett, közel állt a szívemhez, ott nőttem fel. Az új is biztosan szép lesz, méltó régi nagy híréhez. De még az is megtörténhet, hogy már nem is számítanának rám a klubnál. S megint oda lyukadunk ki: jól kell teljesíteni, ez az alap. A többit majd rendezi az élet.”

KUPAMECCSEK, KALANDOK
Vadócz Krisztián nem mindennapi élményekkel gazdagodott, amikor áprilisban az Április 25. ellen (0–2) léptek pályára az AFC-kupa csoportmérkőzésén Észak-Koreában.
„Már az út eleje is kalandos volt, hiszen elég régi géppel repültünk, s katonákkal utaztunk együtt, akik külön, tőlünk egy függönnyel elválasztva ültek – emlékezett vissza Vadócz Krisztián. – Az út elején közölték velünk, Dél-Koreához köthető tárgyat, tehát politikai témájú könyvet, újságot vagy pénzt semmiképpen se vigyünk magunkkal, mert azt a reptéren biztosan rossz szemmel nézik. Mivel sűrűn edzőtáborozunk vagy játszunk felkészülési mérkőzéseket Dél-Koreában, az egyik csapattársamnál véletlenül maradt dél-koreai von, és a srác bizony nem tehetett mást, már a gépen lehúzta a vécén a pénzt... A reptéren meg kellett mutatni, milyen könyvet viszünk magunkkal, milyen képek vannak a telefonunkban. Kis turistáskodásra volt időnk Phenjanban, amely amúgy szép város, ám azt szigorúan megtiltották, hogy fényképeket készítsünk. Internet nem volt, de ezt egyáltalán nem bántam – a húszéveseknek persze furcsa volt, hogy lehet beszélgetni is... Amikor az Április 25. játékosai jönnek hozzánk jövő hét szerdán, biztos vagyok benne, őket jobban sokkolja majd, milyen az élet Hongkongban.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik