Légiósok: távozik Nagy Dominikék vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.02. 08:20
null
Sá Pinto augusztusban érkezett a Legiához (Fotó: AFP)
Dariusz Mioduski, a lengyel élvonalbeli Legia Warszawa elnöke elárulta, megköszöni Ricardo Sá Pinto munkáját, s a portugál vezetőedző távozik a klubtól. Később a klub hivatalosan is megerősítette a hírt.

 

A 46 éves korábbi portugál válogatott futballista augusztusban három évre szóló megállapodást kötött a Nagy Dominikot is foglalkoztató lengyel csapattal.

Sá Pinto 28 tétmérkőzésen irányította az együttest. Ebből Nagyék tizenötször győztek, hétszer ikszeltek, hatszor kikaptak.

A legutóbbi fordulóban a Legia 4–0-ra kikapott a Wisla Krakówtól, így 27 meccs után öt pont a hátránya az éllovas Lechia Gdansk mögött.

„Úgy döntöttem, Sá Pinto a továbbiakban nem irányítja a csapatunkat – idézi a legia.net Dariusz Mioduski elnököt. – Hétfőn megkezdtük a szerződésének felbontását, várhatóan keddre sikerül megállapodnunk a szakításról. Jó eséllyel Aco Vukovics lesz az utódja, ám ez még nem biztos.”

Mioduski hozzátette, a Legia célja, hogy trófeákat nyerjen, s úgy érezte, az együttes távolodik ettől.

A klub később hivatalosan is megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy az Alekszandar Vukovics, Marek Saganowski duó irányítja a szezon végéig a csapatot.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Súlyosan megsérült a Nyíregyháza csapatkapitánya – újra képben az FTC középpályása

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 18:03

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

NB I: új szerződést írt alá a Nyíregyháza csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 15:59

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25
Ezek is érdekelhetik