Légiósok: Stieber Zoltán nem magának keresett Budapesten albérletet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.26. 12:58
Stieber András, a magyar labdarúgó-válogatott tagjaként Eb-résztvevő Zoltán öccse a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: testvére neki próbált meg segíteni azzal, hogy Facebook-oldalán albérleti lehetőségek után érdeklődött Budapesten. Utóbbi ugyanis félreértésekre adott okot a hamburgiaktól elvágyódó labdarúgóval kapcsolatban, akivel a Ferencváros korábban felvette a kapcsolatot.

„Minden bizonnyal Budaörsön folytatom a pályafutásomat, és most ezzel egy időben albérletet is keresek Budapesten – nyilatkozta honlapunknak Stieber András. – Beszéltem arról Zolival, hogy utóbbiban a segítségemre lesz, de azt nem részleteztük, hogy milyen formában. Mivel sok ismerőse van a Facebookon, kihasználta ennek az előnyét, és segítséget kért. Ebből lett aztán némi félreértés, hogy magának kereste az albérletet, mert hazaigazol. Az ő segítségével valamilyen szinten közelebb kerültem a megoldáshoz, sőt, tulajdonképpen még csak onnan vannak címeim. A többi már az én dolgom.”

Stieber András pályafutása további alakulásával kapcsolatban elmondta: először csupán edzéslehetőséget kért és kapott az NB II-es budaörsiektől, de nem zárkózott el attól, hogy adott esetben maradjon.

„Úgy néz ki, hogy maradok is Budaörsön. Tárgyalásban vagyunk, a héten rajtol a bajnokság, szeretném addig lezárni ezt a kérdést. Úgy érzem, hogy sikerül megállapodnunk.”Stieber András. – Beszéltem arról Zolival, hogy utóbbiban a segítségemre lesz, de azt nem részleteztük, hogy milyen formában. Mivel sok ismerőse van a Facebookon, kihasználta ennek az előnyét, és segítséget kért. Ebből lett aztán némi félreértés, hogy magának kereste az albérletet, mert hazaigazol. Az ő segítségével valamilyen szinten közelebb kerültem a megoldáshoz, sőt, tulajdonképpen még csak onnan vannak címeim. A többi már az én dolgom.”

Stieber András pályafutása további alakulásával kapcsolatban elmondta: először csupán edzéslehetőséget kért és kapott az NB II-es budaörsiektől, de nem zárkózott el attól, hogy adott esetben maradjon.

„Úgy néz ki, hogy maradok is Budaörsön. Tárgyalásban vagyunk, a héten rajtol a bajnokság, szeretném addig lezárni ezt a kérdést. Úgy érzem, hogy sikerül megállapodnunk.”

A testvér Facebook-bejegyzése, ami félreértésekre adott okot
A testvér Facebook-bejegyzése, ami félreértésekre adott okot


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAÖRSNÉL
Érkezők: Árvai Dániel
(Tatabánya), Gyurácz András (Ferencváros II)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Slezák Richárd (Csepel)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Stieber András (Ajka)
Távozók: Mátyás Kristóf (ESMTK), Nagy Tamás (szabadon igazolható), Szabó Viktor (Cegléd), Szentpéteri Viktor (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hegedűs János (Haladás), Tóth Patrik (Újpest)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik