Légiósok: sérülés miatt véget ért a bécsi tehetség idénye

2020.07.01. 12:30
Az Austria Wien a hivatalos honlapján tette közzé, hogy fiatal magyar futballistája, Mester Csaba ebben az idényben már nem léphet pályára.

A 17 éves magyar csatárnak a múlt heti, Vorwärts Steyr elleni ütközeten sérült meg a sípcsontja, az MR-vizsgálat pedig kimutatta, hogy súlyos szalagsérülést szenvedett.

A klubhonlap beszámolója szerint nem szükséges műteni a futballistát, ugyanakkor hetekig sínben kell lennie a lábának, hogy az összekötőszalag-szakadása rendbe jöjjön, következésképpen pedig véget ért a koronavírus-járvány miatt elhúzódó idénye.

Mesternek nincs szerencséje a sérülésekkel, tavaly keresztszalag-szakadás miatt hagyott ki hosszú időt, ebből felépülve ősszel remekelt az U18-asoknál (hat meccsen hét gólt szerzett), az utóbbi meccseken pedig alapembere volt az osztrák másodosztályban szereplő tartalékcsapatnak.

A Harald Suchard vezette Young Violetsben (Fiatal Violák) Mester ebben az idényben 12 mérkőzésen két gólt és két gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Polonkai Noel 50 méterről lőtt gólt az olaszoknak, alapember az osztrák másodosztályban

Légiósok
19 órája

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Továbbra is nélkülöznie kell a korábbi NB II-es gólkirályt a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 21:12

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38