Légiósok: Sándor György is Magyarországon folytathatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.26. 11:42
Futács Márkó mellett – akinek lehetséges hazatérésével ma már foglalkoztunk – egy másik korábbi válogatott játékos, az ausztrál Perth Gloryban futballozó Sándor György is hazatérhet a nyáron az NB I-be – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

„Sándor György családi okok miatt szeretne hazatérni Ausztráliából. Még van egy év a szerződéséből, és mivel remek teljesítményt nyújtott, így nem szívesen engedi el a Perth Glory. A klub elnöke azonban megérti a játékos indokait, és hajlik az egyezségre, valószínűleg meg tudunk egyezni a szakításról” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a játékos menedzsere, Filipovics Vladan.Filipovics Vladan.

A legfrissebb magyar vonatkozású átigazolási hírekről itt olvashat!

A játékosügynök szerint arról még korai beszélni, hogy hol folytatja a pályafutását az NB I-ben újpestiként debütáló, majd a Győri ETO-ban és a Videotonban is futballozó, 32 éves középpályás.

Sándor meghatározó játékosa volt a 2010–2011-es és a 2014–2015-ös szezonban is bajnokságot nyerő Videotonnak, nem lenne meglepő, ha Fehérváron ismét szívesen látnák.

Ausztráliában, a szezon közben Vadócz Krisztiánt is szerződtető Perth Gloryban Sándor alapembernek számított, 24 találkozón négy gólt szerzett. Csapatával bejutott a rájátszásba, de a playoff első körében a Melbourne Citytől elszenvedett 2–0-s vereséggel búcsúzott.

 

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
4 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08