Légiósok: Némethet Athénban látták egy menedzserrel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.10. 09:58
A holland Rodában légióskodó Németh Krisztiánnal kapcsolatban nemrég arról számoltunk be, hogy a görög sajtó szerint a csatár visszatérhet Görögországba, az OFI érdeklődik iránta. A legfrissebb hírek szerint azóta látták is őt Athénban egy menedzserrel. A játékost képviselő CMG menedzserirodától azonban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a válogatott csatár nem szeretne távozni a Rodától, fel sem vetődött a görögországi visszatérés lehetősége.

Több görög honlap is arról számol be, hogy Némethet Athén elit tengerparti negyedében, Glyfadában látták egy kávézóban Taszosz Daniasszal, az egyik görög menedzseriroda tulajdonosával. Az AD Global Management legismertebb játékosa az Olympiakosz görög válogatott hátvédje, Joszif Holevasz. Érdekes, hogy a Németh Krisztiánról szóló hírt a szóban forgó iroda honlapja is átvette.

A játékost képviselő CMG menedzserirodától azonban kérdésünkre elmondták, ennek a találkozónak semmi köze nem volt Németh Krisztián pályafutásához.

„Taszosz jó barátja Németh Krisztiánnak és nekünk is. Több játékos médiaügyeivel is ő foglalkozik Görögországban, többek között például Megyeri Balázséval is, és annak idején, amikor Krisztián ott játszott, neki is segített, innen az ismeretség. Azóta is tartják a kapcsolatot, jó barátok, és amikor Németh Krisztián Athénban jár, akkor találkoznak, ennek azonban semmi köze a futballhoz, illetve a csatár pályafutásának alakulásához” – nyilatkozta megkeresésünkre a CMG menedzserirodától Kövesdi Viktor.

„Krisztián most a szabadságát tölti, nem Görögországban, de az elmúlt napokban oda is ellátogatott. A Rodánál, ahová a szerződése köti, azonban számolnak vele. Ha mi szeretnénk váltani, akkor sem engednék el, ragaszkodnak hozzá, de nincs is szó arról, hogy távozni akar, a Rodában képzeli el a folytatást” – tette hozzá a játékosügynök.

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
11 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13

NB II: szintet lép a Kozármisleny és az MTK együttműködése; új játékos Budafokon és Kécskén is

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 15:52
Ezek is érdekelhetik