Légiósok: Kalmárt német harmadosztályú klub vinné

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.26. 11:24
Kalmár Zsolt, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig játékosa hamarosan leülne vezetőedzőjével, hogy a jövőjéről tárgyaljanak.

Mint azt a 21 éves Kalmár Zsolt elmondta, teljes erőbedobással a felkészülésre koncentrál, aminek eredményeképp két kiló izmot fel is szedett magára.Kalmár Zsolt elmondta, teljes erőbedobással a felkészülésre koncentrál, aminek eredményeképp két kiló izmot fel is szedett magára.

„Már nyolcvan kiló vagyok – idézi a Bild Kalmár szavait. – A következő hetekben mindent beleadok, az edzőtábor után pedig szeretnék leülni a vezetőedzővel és a sportigazgatóval, hogy megtárgyaljuk a jövőm. Meglátjuk, ők mit gondolnak a helyzetemről. Ami engem illet, a célom az, hogy a Bundesligában játszhassak, mégpedig az RB Leipziggel.”

„A frankfurti időszakom kissé csalódás volt, ám megtanultam, jobban kell küzdenem, mindent bele kell adnom” – mondta a támadó, aki a nyáron Magyarországon, saját edzővel készült a 2016–2017-es kiírásra.

Ralph Hasenhüttl, a Leipzig vezetőedzője elmondta, Kalmár megkapja a lehetőséget a bizonyításra.

„Lesz rá ideje, hogy megmutassa, mit tud. Mi megadjuk neki a lehetőséget, aztán csak tőle függ, él-e vele.”

A német portál megemlíti, hogy Kalmár iránt érdeklődött a harmadosztályú FC Rot-Weiss Erfurt.

 

Legfrissebb hírek

Rekordközelben a Bayern, a ráadásban nyerte meg a rangadót a Dortmund

Német labdarúgás
2026.04.04. 20:30

Gulácsi Péter is tagja a Brémába utazó lipcsei keretnek

Német labdarúgás
2026.04.03. 18:32

A bosnyákok kijutása után Demirovic fizeti a stuttgarti szurkolók sörét

Német labdarúgás
2026.04.02. 10:42

Kalmár Zsolt három góllal és három előkészítéssel tért vissza a pályára

Labdarúgó NB II
2026.03.29. 20:50

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Óriási csavar után megkerült a Füchse Berlin ellopottnak hitt bajnoki serlege

Kézilabda
2026.03.24. 15:52

Bundesliga: a Dortmund megnevezte új sportigazgatóját – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.23. 16:40

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga-forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.03.23. 13:05
Ezek is érdekelhetik