Légiósok: Nem azért jönnék haza, mert egy zsák pénzzel hívnak – Dzsudzsák

Vágólapra másolva!
2018.06.04. 11:53
null
Dzsudzsák Balázs még nem tudja, hogy hol folytatja a pályafutását (Fotó: Török Attila)
Továbbra is kétséges Dzsudzsák Balázs jövője az al-Vahdánál. A magyar válogatott játékosa a témával kapcsolatban a Rádió 1-nek elmondta, egyelőre nem tervezi a hazaigazolást, ám ennek nem anyagi okai vannak.

 

„Június 30-ig van szerződésem az al-Vahdánál, egyelőre nem tudom, hogy mi lesz. Úgy jöttem el, hogy majd elém tesznek egy szerződéstervezetet, aztán eldöntjük, hogy az megfelel-e vagy nem. Itthon még nem beszéltem senkivel, de jelen pillanatban nem tervezem, hogy hazajövök, ameddig lehet, külföldön szeretném folytatni a pályafutásomat – mondta Dzsudzsák Balázs.

„Sohasem voltam még ilyen szituációban, hogy ingyen igazolható vagyok. Ez egyfelől jó a futballistának, a másik oldalról nézve viszont stresszhelyzettel jár. Ilyenkor mindenki le akar csapni arra a játékosra, akiben látnak potenciált, jelen pillanatban így vagyok én is, de azért van mögöttem az ügynökség, hogy a lehető legjobb helyre igazoljak – aztán hogy ez Európa lesz, esetleg más, vagy maradok az Arab Emírségekben, az egyelőre kérdőjeles.”

A magyar válogatott szélső végezetül elmondta, minek kellene megvalósulnia ahhoz, hogy elgondolkodjon egy hazai ajánlaton.

„Azért vagyok kint, mert itt olyan szerződésem van, ami itthon vállalhatatlan. Ha én holnap hazajönnék, az nem azért lenne, mert engem egy zsák pénzzel hívnak haza. Nem, ha erre egyszer sor kerül, az azért lesz, mert egyrészt elegem lesz a tizenvalahány év légióskodásból, másrészt meg is éri hazajönni, lesznek olyan ambíciók, ajánlat vagy hívó szó. De amíg lehet, addig miért mondanám, hogy nem szeretném azt a szerződést, amit kint megkapok? Harmincegy éves vagyok, bőven kint tudok és kint is akarok maradni. Meglátom, hogy ez milyen lehetőségekkel jár a jövőben.”

Dzsudzsák Balázs ebben a szezonban 19 bajnoki mérkőzésen hat góllal és hat gólpasszal zárt, csapata pedig ezüstérmet szerzett.

Az al-Vahda megnyerte januárban a Szuperkupát (Dzsudzsák az 59. percben gólt szerzett a 2–0-s siker során), márciusban a Ligakupát, az Elnök-kupában pedig az elődöntőig jutott – ott tizenegyesekkel maradt alul a gárda.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik