Légiósok: Nekem többet jelentett, mint egy gól – Futács

Vágólapra másolva!
2016.09.06. 11:11
null
A Hajduk Split 13 meccset játszott a szezonban, Futács kettőn lépett pályára (Fotó: Hajduk HR Facebook)
A Siroki Brijeg elleni győztes felkészülési meccsen (3–1) gólt szerzett a Hajduk Split magyar labdarúgója, Futács Márkó. A támadó a nyáron szerződött a horvát csapathoz, és súlyos sérülés után igyekszik ismét százszázalékos állapotba kerülni. Saját bevallása szerint gólja ezért is jelentett többet számára egy szimpla találatnál.

„Semmi kétség, jót tett a lelkemnek – mondta a felkészülési találkozón 45 percet pályán töltő Futács Márkó a Nemzeti Sportnak. – Tudom, csak egy felkészülési meccsen találtam a kapuba, de nekem akkor is többet jelentett, mint egy szimpla gól. Hosszú utat jártam be, amíg a tavaly novemberben elszenvedett térdszalag-szakadásom után eljutottam idáig. A gólomon kívül boldoggá tett az is, hogy élveztem a futballt, a legtöbb támadásunkból kivettem a részem, mindennek tetejébe a testem jól reagált a terhelésre, és jó volt úgy felkelni másnap, hogy nem fájt semmim.”

A támadó úgy érzi, hogy még nincs százszázalékos állapotban, de egy hónap múlva már abban lesz. Futács Franciaország, Németország, Anglia és Törökország után légióskodik Horvátországban, a beilleszkedést tekintve már szerezhetett némi rutint.

„A helyzetemet még az is könnyítette, hogy az előző állomáshellyel, Mersinnel szemben Splitben szinte mindenki beszél angolul. Törökországban azért nem volt kellemes, hogy mindenhova tolmáccsal kellett mennem, arról nem szólva, hogy az ottaniak nem voltak túl barátságosak. Miután elszakadt a térdszalagom, Magyarországon készültem a visszatérésre, ha innen nézem, nehéz volt újra elhagyni az otthonom, ugyanakkor Splitbe szívesen jöttem. S egyhamar rádöbbentem, milyen jó, hogy ismét futballistának érezhetem magam. A csapatunk tele van fiatal és új játékossal, még az edzőnk is új, némi időbe beletelik, amíg minden és mindenki a helyére kerül.”

Futács az előző két bajnokin csereként már pályára léphetett, összesen 54 percet kapott. A korábbi öt fordulóban azonban még nem számíthattak rá, miként az El-selejtező öt találkozóján sem. A hatodikon kerettag volt ugyan, de csapata számára az egyben a végállomás is volt.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik