Légiósok: menedzseri dicséret, újságírói kritika Kádárnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.11. 13:21
null
Kádár Tamásnak (jobbra) meggyűlt a baja a Sahtar csatáraival (Fotó: Depo.ua)
Szerdán elveszítette a labdarúgó Ukrán Kupa döntőjét a Dinamo Kijev, amely Kádár Tamással a soraiban 2–0-s vereséget szenvedett a Sahtar Donecktől. Varga Sándor, a játékos ügynöke szerint a védő remekül helyt állt, a Depo.ua hírportál azonban kritikával illette a Dinamo magyar légiósát.

Varga Sándor örült neki, hogy másfél hónapos kihagyás után Kádár kezdőként játszott a Sahtar ellen.

„Súlyos sérülése után nagy meglepetést jelentett nekem, hogy a kezdőcsapatban kapott helyet – mondta lapunk megkeresésére Kádár Tamás ügynöke, aki a helyszínen nézte meg a szerdai Sahtar Doneck–Dinamo Kijev (2–0) Ukrán Kupa-döntőt. – Abszolút kiegyensúlyozottan teljesítettek a csapatok, bármelyik megnyerhette volna a mérkőzést. Tamás a Dinamo egyik legjobb játékosa volt, mindent megtett a győzelemért.”

Kádár Tamás pályafutása negyedik kupadöntőjéről is vesztesen távozott, tavaly ugyancsak a Sahtar bizonyult jobbnak a Dinamónál, korábban a Diósgyőr és a Lech Poznan színeiben vonulhatott csalódottan az öltözőbe a finálét követően.

Menedzsere szerint a futballista jelenleg jó helyen van, bár az ukrán bajnokság színvonala az utóbbi néhány évben érezhetően visszaesett.

„Sajnos a háborús konfliktusok hatása a futballt is eléri, gyengült a bajnokság. A mostani kupadöntőt azonban telt ház előtt, fergeteges hangulatban játszották a csapatok, színvonalát tekintve ez a mérkőzés az európai topbajnokságokét idézte” – taglalta Varga.

A szezon vége felé közeledve egyre gyakrabban röppennek fel átigazolási hírek Ukrajnából is. Kádár Tamás iránt korábban jelentős angliai érdeklődésről lehetett hallani, míg mostanában arról, hogy jelenlegi klubja kínálhat neki új szerződést. Varga Sándor erről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, ám azt megerősítette, hogy a válogatott védő Dinamóval kötött szerződése 2020 végéig érvényes, és egyáltalán nem lenne csalódott, ha kitöltené Kijevben.

Más szemmel nézte Kádár teljesítményét a Depo.ua portál szakírója, aki szerint a kupadöntő is azt bizonyította, hogy magyar védőnek nincs jövője Kijevben.

„Kádár nem először mutatott gyenge teljesítményt, és játszott rosszabbul, ha a Dinamo erősebb csapattal találta magát szembe – írta a lap, amelyben ennél is keményebb félmondat, hogy – csak bajt okoz, nincs értelme megtartani a következő szezonban.”

„Tamás nem tudja, hogyan kell olvasni a játékot, nem bír a gyors futballal. Ennek eredményeképpen a Dinamo védelme időről időre átjáróház. A kupadöntőn is ez volt a helyzet, furcsa, hogy az edzői stáb nem vette észre, hogy ő a védelem leggyengébb láncszeme, és nem cserélte le”– olvasható.

Az írás szerint jövőre kérdéses lesz Denisz Bojko kapus mellett a Kongói DK-beli Dieumerci Mbokani és a horvát Josip Pivaric helyzete is, és az sem lenne meglepetés, hogy a nyáron érkezett edző, Aljakszandr Hackevics szintén távozna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik