Légiósok: menedzsere beszélt Dzsudzsák szerződéséről

2020.02.07. 21:59
null
Dzsudzsák Balázs fél plusz két évre szóló szerződést kötött az al-Ainnal (Fotó: Földi Imre)
Mint arról beszámoltunk, Dzsudzsák Balázs az arab emírségekbeli al-Ain FC-nél folytatja pályafutását – a magyar válogatott futballista maga erősítette meg a szerződés aláírásának tényét a Nemzeti Sportnak. Dzsudzsák menedzsere, Vörösbaranyi József a közmédiában nyilatkozott a kontraktus részleteiről.

 

Dzsudzsák menedzsere, Vörösbaranyi József a közmédiának elmondta: az általa képviselt labdarúgó olyan klubhoz került, amely sokkal nevesebb és jobb, mint ahonnan távozott, így minden szempontból jónak minősíti a váltást. Hozzátette: a válogatott miatt elsődleges céljuk volt, hogy gyorsan megtalálják az új állomáshelyet, és amennyiben a szövetségi kapitány számít rá, „ne legyen kiesés a játékában”. Elmondta: Dzsudzsák szerződése fél évre szól, további két évre szóló opcióval.

„Szintet léptem a mostani átigazolásommal” – exkluzív interjú Dzsudzsák Balázzsal
Kitették, előrelépett – Dzsudzsák Balázs karrierje hét lépésben

Mint ismert, Dzsudzsák előző klubja, az al-Ittihad Kalba a napokban váratlanul megvált a magyar játékostól. A döntés a helyi futballtársadalmat is meglepte, az egyik egyesült arab emírségekbeli lap szerint a magyar futballistát egyenesen sokkolta.

A magyar válogatott csapatkapitánya azonban nem sokáig maradt klub nélkül: a Nemzeti Sport péntek reggel úgy értesült, hogy a 33 éves játékos a szintén arab emírségekbeli al-Ainnál folytatja a pályafutását. A megállapodás létrejöttét nem sokkal később maga Dzsudzsák kizárólag a Nemzeti Sportnak megerősítette: mint elmondta,új csapatában a 10-es mezben játszik majd.

Arról is szó volt, hogy a klubja még pénteken hivatalosan bemutatja, majd akár pályára léphet a Sardzsa elleni mérkőzésen, ezek közül azonban egyik sem valósult meg. Az al-Ain hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Sardzsával, így jelenleg a bajnokság negyedik helyén áll, nyolc pontra az éllovas, eddig egy mérkőzéssel többet játszó al-Ahli Dubai FC-től.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15