Légiósok: már csak a tinta hiányzik Szalai szerződéséről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.31. 13:14
null
Szalai hamarosan válthat
A Bild információi szerint Szalai Ádámnak sikerült megegyeznie a Hannoverrel, már csak a szerződés aláírása van hátra. Ezzel egyidőben az egyik ferencvárosi szurkolói portál arról ír, hogy a Fradi is felvette a kapcsolatot a támadóval.

„Megegyezésre jutottunk Szalai Ádámmal, már csak a tinta hiányzik a szerződésről” – mondta Martin Bader, a Hannover ügyvezető igazgatója.

Mint arról korábban beszámoltunk, Szalai Ádám szerződtetése, Bader szerint már a célegyenesbe került szerda délután.

Thomas Schaaf, a Hannover frissen kinevezett vezetőedzője is hozzájárult a transzfer létrejöttéhez.

„Szalai esetleges átigazolása fontos volt Thomas számára, amikor megegyeztünk vele. Ismeri Ádámot, követte a pályafutását" – tette hozzá Bader.

Szalai a hírek szerint a szezon végéig kölcsönben kerül a Hannoverhez a rivális Hoffenheimtől (nagyjából 900 ezer euróért), valamint a „vörösök" elővásárlási jogot is kapnak. A magyar támadó megoldást jelenthet a Hannover csatárgondjaira – a csapat csatárai mindössze három gólt szereztek a 2015–2016-os szezonban. A Hannover jelenleg a tizenhetedik, kieső helyen áll a Bundesligában – 14 pontot gyűjtött.

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
19 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
20 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 13:37

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
2026.05.22. 13:24

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03
Ezek is érdekelhetik