Légiósok: Lipcsében nem figyeltek rá eléggé – Bódog Kalmárról

Borsi GergelyBorsi Gergely
Vágólapra másolva!
2017.02.15. 10:26
Rangadón mutatkozhat be Kalmár Zsolt Dániában. A Bröndby 21 éves magyar labdarúgója erőnléti lemaradással érkezett Lipcséből a télen Dániába, de Bódog Tamás, az együttes másodedzője szerint már felvette a tempót.

„Még korai lenne kezdőcsapatot hirdetni, így azt sem tudom megmondani, hogy Kalmár Zsolt kezdő lesz-e – mondta a Nemzeti Sportnak Bódog Tamás. – A szerdai, egymás közti mérkőzés után már jobban körvonalazódik a helyzet. Igyekszünk felépíteni, mert úgy tűnik, Lipcsében nem figyeltek rá eléggé, hiába van a klubnak több erőnléti edzője, lemaradással érkezett hozzánk, ráadásul a felkészülés vége felé kapcsolódott be a munkába. Keményen dolgozik, gyorsan felveszi a ritmust, és sokat számít, hogy amit elvárunk tőle, azt tudja. Nem véletlenül szerződtettük, a Leipzignél hasonló a játékstílus, mint nálunk, így nemigen kell újat tanulnia, tisztában van mindennel, ráadásul nyitott, könnyen elfogadtatta magát a többiekkel, hamar megtalálta a helyét.” Bódog Tamás. – A szerdai, egymás közti mérkőzés után már jobban körvonalazódik a helyzet. Igyekszünk felépíteni, mert úgy tűnik, Lipcsében nem figyeltek rá eléggé, hiába van a klubnak több erőnléti edzője, lemaradással érkezett hozzánk, ráadásul a felkészülés vége felé kapcsolódott be a munkába. Keményen dolgozik, gyorsan felveszi a ritmust, és sokat számít, hogy amit elvárunk tőle, azt tudja. Nem véletlenül szerződtettük, a Leipzignél hasonló a játékstílus, mint nálunk, így nemigen kell újat tanulnia, tisztában van mindennel, ráadásul nyitott, könnyen elfogadtatta magát a többiekkel, hamar megtalálta a helyét.”

A dán Superliga több mint két hónap téli szünet után indul újra, a Bröndbynek pedig óriási bravúr kellene, hogy három ponttal gazdagodjon. Legutóbb 2004. szeptember 19-én nyert bajnokit a Köbenhavn otthonában. A címvédő és listavezető előnye 11 pont. Mint Kalmár Zsolt új mezszáma... Légiósunk tudja: már csak a 11-es mezszáma miatt is sokat várnak tőle, hiszen korábban Johan Elmander, a klub ikonja szerepelt benne.

A Köbenhavn elleni rangadón a Bröndby szurkolói bojkottra készülnek. Bár a szervezők úgy számoltak, hogy telt ház lesz, elképzelhető, a vendégszurkolók nem mennek el a találkozóra. Ennek oka, hogy nagyjából 1500 jegyet a stadion egyik eldugott sarkába kapták volna, így az a szektor alighanem üresen marad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik