Légiósok: Korhutéknak pechjük volt, Komanék kapaszkodnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.22. 00:59
Korhut Mihállyal a soraiban 1–1-es döntetlent játszott a címvédő Hapoel Beer-Seva a Maccabi Petah-Tikva vendégeként az izraeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának szombati rangadóján.

Korhut Mihály végigjátszotta a mérkőzést, amelyen csapata Maor Buzaglo révén a 72. percben vezetést szerzett, és szinte már zsebben volt az újabb három pont, amikor a lefújás előtti pillanatokban a bajnoki címvédő balszerencséjére a hazaiak egyenlítettek.Korhut Mihály végigjátszotta a mérkőzést, amelyen csapata Maor Buzaglo révén a 72. percben vezetést szerzett, és szinte már zsebben volt az újabb három pont, amikor a lefújás előtti pillanatokban a bajnoki címvédő balszerencséjére a hazaiak egyenlítettek.

Tizenkilenc mérkőzés után Korhuték 43 ponttal vezetik a tabellát, a szombati ellenfél 33-mal a harmadik, közöttük az eggyel kevesebb meccset játszó Maccabi Tel-Aviv (34) helyezkedik el.

BELGIUM. Köteles László hazai vereségnek volt részese a Waasland-Beveren kapujában az Oostende ellen (0–1). A meccs egyetlen gólját közelről kapta a magyar kapus, védői nagy hibájukkal kiszolgáltatott helyzetbe hozták. Kötelesék a 14. helyen állnak a 16 csapatos mezőnyben.

TÖRÖKORSZÁG. Az Adanaspor az eltiltását töltő Koman Vladimir nélkül értékes 1–0-s győzelmet aratott a Bursaspor otthonában, és négyes veretlenségi sorozata révén elmozdult az utolsó helyről – kettőt előre lépve a 16.

KATAR. Az ötödik helyen álló al-Garafa a sérülésből lábadozó Németh Krisztián nélkül győzte le 3–0-ra hazai pályán az alsóházi al-Sahaniját.

OLASZORSZÁG, SERIE B. Adorján Krisztián kispados volt a Novarában, amely 2–1-re kikapott a sereghajtó Trapani vendégeként. Adorjánék 11.-ek a 22 csapatos mezőnyben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik