Légiósok: két olasz csapat hívja Rossi felfedezettjét – sajtóhír

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.03. 10:59
null
Két olasz klub is szerződtetné Holender Filipet (Fotó: Szabó Miklós)
Az olasz tuttob.com információja szerint két olasz csapat, az élvonaltól búcsúzó SPAL, illetve a Serie A-ba feljutó Spezia is szívesen szerződtetné a hatszoros magyar válogatott támadót, a 26 éves Holender Filipet.

 

Holender Filip 2019 nyarán szerződött a Budapest Honvédtól a svájci FC Luganóhoz, amelynek színeiben 34 mérkőzésen hét gólt szerzett és négy gólpasszt adott a 2019–2020-as idényben.

A labdarúgó 2013-ban az NB I-ben (a Honvédnál), 2018-ban pedig a válogatottban mutatkozott be Marco Rossi, a nemzeti csapat jelenlegi szövetségi kapitányának irányítása alatt.

A honlap beszámolója még megemlíti, hogy a magyar válogatott támadó szívesen szerződne Olaszországba, de további részletekről nem ír.

A SPAL-ban jelenleg is szerepel egy magyar labdarúgó, a 18 éves Horváth Krisztofer a 2019–2020-as idény végén háromszor már pályára is lépett a Serie A-ban.

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
11 órája

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
11 órája

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 15:24

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32
Ezek is érdekelhetik