Légiósok: Juhász szerződést bontott az Anderlechttel

Vágólapra másolva!
2013.07.11. 14:57
null
Juhász Roland távozik az Anderlechttől
A belga élvonalbeli RSC Anderlecht hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Juhász Rolanddal. A magyar légiós így szabadon igazolhatóvá vált. Információink szerint már a héten eldőlhet, hol folytatja – két lehetőség közül választhat.

„Juhász Roland és az Anderlecht ma közös megegyezéssel felbontotta a védő szerződését. Juhász kontraktusából még egy év lett volna hátra, a játékos 2005 óta játszott a klubban. Roland négyszeres belga bajnok lett a csapattal, illetve Belga Kupa-győztes és háromszoros belga Szuperkupa-győztes. A klub köszöni Juhász erőfeszítéseit, és sok sikert kíván neki a jövőre” – olvasható az Anderlecht hivatalos közleményében.

Juhász 2005 augusztusában az MTK-tól szerződött az Anderlechthez. Az elmúlt nyolc évben 207 bajnokin lépett pályára a klub színeiben, és 20 gólt szerzett. A válogatottban 77 alkalommal szerepelt, és hat találat fűződik a nevéhez.

A 2012–2013-as szezonban tavasszal a Videotonban futballozott, amelyben kilenc bajnokin jutott szóhoz, és háromszor volt eredményes. A 30 éves középhátvéd kiszorult az Anderlecht első csapatától, kölcsönszerződésének lejárta után az U21-eseknél jelentkezett edzésre.

A rutinos védő azonban nem csügged, a Nemzeti Sportnak még a szerződésbontás előtt elárulta: hamarosan eldől, hol folytatja pályafutását.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Juhász Roland ügyében két klubbal folynak előrehaladott egyeztetések. Az egyik egy még meg nem nevezett külföldi együttes, a másik pedig a védő legutóbbi magyar csapata, a Videoton.

Úgy tudjuk, Juhász még a héten elkötelezheti magát valamelyik gárdához.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik