HIRDETÉS
HIRDETÉS
TÓTH ÁDÁM 2018.05.23 10:11 Frissítve: 2018.05.23 10:20

Légiósok: Jó döntés volt Dániába szerződni – Korcsmár

A Midtjylland középhátvédje az első profi bajnoki címe után elégedetten értékelte az idényt, és arról is beszélt, hogyan választják ki a játékosokat az együttesénél.

HIRDETÉS
Már Korcsmár Zsolt is tudja, milyen remek érzés aranyérmet nyerni (Fotó: Facebook.com)

 

– Ha azt mondom, Sallai Roland, Korhut Mihály, Vadócz Krisztián és Korcsmár Zsolt?
– Könnyű feladvány – felelte a 29 esztendős Korcsmár Zsolt, akinek csapata, az FC Midtjylland hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Horsenst, így a légiós megszerezte felnőttpályafutása első bajnoki elsőségét, és együttesével készülhet a Bajnokok Ligája selejtezőjére. – Követem én is honfitársaim eredményeit, örülök, hogy sikeres idényen vannak túl, és bajnoknak mondhatják magukat.

– Meddig tartott az ünneplés?

LÉGIÓSSIKEREK
Mint arról korábban beszámoltunk, a Sallai Rolandot végig a soraiban tudó APOEL 2–1-re legyőzte az Anorthosziszt a ciprusi bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában, ezzel sorozatban hatodszor is bajnok lett. Az izraeli élvonalban a Korhut Mihályt foglalkoztató Hapoel Beer-Seva diadalmaskodott, míg Vadócz Krisztián tizennyolc bajnokin nyolc gólt szerzett, csapata, a hongkongi Kitchee pedig elhódította a bajnoki címet és a Sapling-kupát, sőt megvan az esélye, hogy triplázással zárja az idényt, ugyanis szombaton játszik a hongkongi FA-kupa fináléjában is.

– Hétfő este már a pályán elkezdődött a fieszta, de még kedd délután is voltak programok. A Midtjylland két település klubja: Herning és Ikast között ingáztunk a csapatbusszal. Herningben van a stadionunk, Ikastban az edzőközpont, de az ünnepség Holstebro városában is folytatódott.

– A Midtjyllandot az egyik legizgalmasabb gárdának tartják Európában. Tényleg óriási hangsúlyt fektetnek az elemzésekre?
– Már a játékosok kiválasztását is hosszú kutatás előzi meg, az én esetemben a klub elöljárói külön találkozón bizonyosodhattak meg a személyiségemről, s mint kiderült, előtte alapos értékelést kértek rólam korábbi csapattársaimtól és vezetőedzőimtől. A mérkőzésekre való felkészülést is nagyon komolyan veszik.

– Mit ért ezen?
– Csapatunk legnagyobb erőssége, hogy bedobás, szabad- és szögletrúgás után a legtöbb gólt szerezte az idényben. Lehetne említeni az utolsó fordulót: az AC Horsens ellen bedobást követően találtunk be és tettük biztossá a bajnoki elsőségünket. Edzőnk, Jess Thorup ráadásul kiváló szakember: a szezon elején döcögősebb volt a futballunk, ezt érzékelve átálltunk a háromvédős rendszerre, és onnantól kezdve nem volt megállás.

– Minek köszönhető még a bajnoki cím elhódítása?
– Mentálisan mi voltunk a legerősebbek. Összetartó közösséget alkotunk, és többször bizonyítottuk az idényben, hogy azokat a mérkőzéseket is meg tudjuk nyerni, amelyeken nem játszunk fölényben, vagy nem feltétlen voltunk jobbak riválisunknál. A győztes mentalitás nagyon fontos a csapatnál, de nem lehet szó nélkül elmenni a vezetőedző munkája mellett sem, aki remekül forgatta a keretet. Igyekezett a futballistáinak – még a fiataloknak is – annyi játéklehetőséget adni, hogy mindenki sajátjának érezze a sikert.

– Korábban,  2010 és 2013 között Norvégiában légióskodott; Dániát is hamar megkedvelte?
– Két hétig voltunk csupán szállodában, utána már kiválaszthattam a családommal, hogy hol éljünk. Hamar megszerettük az országot, jó döntés volt, amikor Dániába szerződtem.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.26 00:36:28

Légiósok SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Valamit nagyon másképp látnak azok odakint.

2018.09.25 23:41:18

Légiósok nemzetisport.hu

2018.09.24 08:42:46

Légiósok SINKOVICS GÁBOR

A Freiburgban góllal bemutatkozó magyar válogatott támadó kedden hazai pályán is debütálhat.

2018.09.23 23:06:32

Légiósok SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Sallai Rolanddal éppen ez történt az elmúlt napokban.

HIRDETÉS
HIRDETÉS