Légiósok: Inkább Hollandia, mint az Olympiakosz - Németh

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.28. 18:30
A magyar labdarúgó-válogatott keretében is helyet kapó Németh Krisztián az elmúlt idényt Görögországban kezdte, majd az NB II-es MTK-ban folytatta, végül Hollandiában fejezte be. A 23 éves támadó az MTI érdeklődésére elmondta, terveinek megfelelően jól sikerült a hollandiai időszak, azt azonban még nem tudja, marad-e az RKC Waalwijk együttesében.

„Saját minimális elvárásomnak megfeleltem, újra bekerültem a nemzetközi futballközegbe, remélem, a következő szezonom még jobb lesz – nyilatkozta a csatár. – Még egy évig szerződés köt az Olimpiakoszhoz, ha abból ki tudnánk szállni, mindenképpen maradnék mostani csapatomnál, Hollandiában.”

„Egervári Sándor beválogatott akkor is, amikor nem ment úgy a futball, ahogy korábban, ezért köszönettel tartozom neki. Megpróbálom ezt úgy meghálálni, hogy amikor pályára kerülök, száz százalékot nyújtok” – tette hozzá Németh.

A magyar válogatott hétfői napjáról részletesebben itt olvashat!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik