Légiósok: hatgólos meccsen ikszelt a DAC Trencsénben

Vágólapra másolva!
2018.08.19. 21:13
null
Huk szerezte a DAC meccsén az első gólt (Fotó: ujszo.com)
A szlovák élvonal 5. fordulójában a Holman Dávidot foglalkoztató Slovan győzött Rózsahegyen, a Kalmár Zsolttal és Vida Kristopherrel felálló DAC fordulatos meccsen ikszelt Trencsénben.

A szlovák élvonal az 5. fordulónál jár, amelyben – Holman Dáviddal a kezdőjében – a pozsonyi Slovan a rózsahegyiek otthonába látogatott, s Mitch Apau 76. percben és Andraz Sporar 79. percben szerzett góljával 2–0-ra győzött – Holmant a 64. percben cserélte le az edzője.

A Dunaszerdahely is vasárnap lépett pályára, Kalmár Zsolttal és Vida Kristopherrel a kezdőben, míg Vida Máté a kispadon kapott helyet a korábbi Ferencváros-edző, Ricardo Moniz által felkészített Trencsén otthonában.

Jól kezdtek a vendégek, Pacinda a 3. percben ziccert rontott, majd Kalmár tekert a kapu mellé szabadrúgásból – igaz, közben Moniz csapata is összehozott egy kapufát. Fél óra játék után aztán jött a gól: a maszkban játszó Tomás Huk góljával szerzett vezetést a DAC.

Huk játéka amúgy még a találkozó előtt is sokáig kérdéses volt, miután a múlt héten pénteken az azóta már menesztett korábbi csapatkapitány, Marin Ljubicic úgy rúgta arcba edzésen, hogy több öltéssel kellett összevarrni sebét.

A második játékrészre a két szakvezető közül Moniznak sikerült jobban felkészíteni legénységét, olyannyira, hogy a szünetben csereként beálló Antonio Mance góljával néhány percen belül egyenlített a csapat, sőt a horvát csatár az 51. után az 56. percben is betalált (2–1).

A 60. percben aztán beszállt Vida Máté is a kispadról, majd Kalmár került be a mérkőzés jegyzőkönyvébe, amikor a 62. percben sárga lapot kapott.

Néhány perccel később aztán Christián Herc egyenlített, de az utolsó tíz percre fordulva jött Desley Ubbink, és szabadrúgásból ismét előnyhöz juttatta a Trencsént. Ám a csattanó még hátra volt: Kalmár Zsolt passza után Vakoun Bayo fejese kötött ki a hazaiak kapujában: 3–3.

A fordulatos találkozó – a DAC honlapja szerint – szlovák szinten remek iramban zajlott, s a lehető legigazságosabb eredmény született.

SZLOVÁKIA
5. FORDULÓ

Ruzomberok–Slovan Bratislava 0–2
AS Trencín–FC DAC 3–3

A lengyel élvonal 5. fordulójának első vasárnapi meccsén a Nagy Dominikot foglalkoztató Legia Warszava 2–1-re legyőzte a Sosnowiecet. A magyar légiós csereként a találkozó 62. percében állt be.

LENGYELORSZÁG
5. FORDULÓ

Legia Warszava–Sosnowiec 2–1

Legfrissebb hírek

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

Légiósok: Vida Kristopher aláírt Romániában

Légiósok
2026.01.30. 15:44

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Szatmárnémetiben tűnt fel a magyar futball egykori ígérete

Légiósok
2026.01.23. 08:43

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Vida Máté: Ez egy olyan helyszín, ahová az ember akár ingyen is visszajönne

Minden más foci
2026.01.17. 17:32
Ezek is érdekelhetik