Légiósok: Hajnal cáfolja, hogy kikezdték volna a drukkerek

2013.03.12. 18:28
Amint arról korábban már beszámoltunk, német sajtóhírek szerint a Stuttgart magyar középpályását, Hajnal Tamást kifütyülték csapata szurkolói. A futballista az mlsz.hu-nak reagált a hírekre.

A Bild napilapban megjelent cikk szerint Bruno Labbadia, a VfB Stuttgart vezetőedzője a hétvégi bajnokit követően azt nyilatkozta, hogy Hajnal Tamást azért nem cserélhette be a mérkőzésen, mert a szurkolók már az első pillanattól kezdve kifütyülték volna. A szakember azt is hozzátette, hogy ilyen jellegű ellenséges hangulatot még nem tapasztalt edzői pályafutása során. A Bild információi azonban pontatlanok voltak, a bulvárújság Bruno Labbadia nyilatkozatát sem olyan kontextusban idézte, ahogyan az elhangzott – írja az mlsz.hu.

„Míg a Süddeutsche Zeitungban korrekt beszámolót adtak a történtekről, addig a Bild cikke elferdítette az igazságot, rám hegyezte ki a sztorit – mondta az mlsz.hu megkeresésére Hajnal Tamás. – A csütörtöki Európa Liga-meccsen nem érzékeltünk komolyabb ellenséges hangulatot a szurkolók részéről, hétvégén pedig én nem játszottam, ezért nem is tudott kifütyülni a közönség. Egyik csapattársam tervezett becserélése előtt valóban kifejezték nemtetszését a szurkolók, és tényleg előfordultak kellemetlen jelenetek, ennek azonban nem volt köze hozzám.

„Bruno Labbadia a teljes csapatról beszélt, mikor az ellenséges hangulatról nyilatkozott, és bár valóban megemlítette az én nevemet is, szó sincs arról, hogy engem kezdett ki a közönség. Volt olyan lap, ahol korrekten hozták le a sztorit, a Bild állításai azonban nem igazak, ezt a cikket leadó újságíró is elismerte a megkeresésünkre. A cikk utóélete már klubon belül is téma, ezért fontosnak tartom, hogy ne alakuljon ki olyan negatív kép rólam, amelynek nincs valós alapja, szeretném, ha mindenki megismerné a teljes igazságot. A Bild felé megtettük a megfelelő lépéseket, bízom benne, hogy tisztázódik ez a számomra kellemetlen ügy” – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
5 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
5 órája

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Hajnal Tamás: Tudatosan alakítottuk át a nyáron a keretünket

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 07:32

Exkluzív interjú Usain Bolttal; Sallói Dánielt már nem igazán vonzza az európai folytatás

E-újság
2026.09.10. 23:55

Demirovic 12 perc leforgása alatt mesterhármast szerzett, a Stuttgart legyőzte a BL-újoncot

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 20:49

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.09.04. 22:38

Német Kupa: óriási rendbontás Mannheimben, lovas rendőrök a pályán – videó

Német labdarúgás
2026.08.21. 21:09