nemzetisport.hu 2015.02.24 19:24 Frissítve: 2015.03.09 02:56

Légiósok: Ha az edző azt kéri tőlem, csatár leszek - Kádár

Mint ismert, Kádár Tamás vasárnap bemutatkozott a Lovrencsics Gergőt és Holman Dávidot is foglalkoztató Lech Poznanban. A magyar légiós nem eredeti posztján lépett pályára, de elmondása szerint ha azt kérik tőle, akkor csatárként is mindent megtesz a csapat sikeréért.

 

„Nagyon örülök, hogy debütáltam az együttesben. Alig vártam, hogy hazai pályán játsszak a saját szurkolóink előtt – kezdte a mérkőzéssel kapcsolatban Kádár Tamás. – Kissé különleges élmény volt számomra, hiszen nem a saját posztomon játszottam, az edző védekező középpályásként számított rám, de mindent megteszek a csapatért. Ha támadót akarnak velem játszatni, akkor csatár leszek.”

„Nagyon fontos meccs volt, az első az idén, amelyet saját szurkolók előtt játszottunk, úgyhogy örülök, hogy nyertünk – mondta klub tv-jének a magyar középhátvéd. – Szeretnék a saját pozíciómban játszani, de ha a mester mást kér tőlem, nem mondok nemet, és mindent beleadok.”

2020.02.07 14:16:42

Légiósok BORBOLA BENCE

EXKLUZÍV INTERJÚ. A szélső nem nyomozza, miért küldték el korábbi klubjától, az al-Ainnál viszont tárt karokkal fogadták.

2020.02.05 11:37:07

Légiósok P. K.

A görögöket lenyűgözte a 12 km-t futó középpályás, megjelentek a sajtóban a szerződésének részletei.

2020.02.03 09:23:51

Légiósok NAGY ZSOLT

„Otthon élhetek azután is, hogy visszavonultam” – 35 ezren a Penarol edzőmeccsén.