Még nem élt opciós jogával a WBA, de Gera maradni szeretne

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 19:51
null
Gera még tárgyalhat a West Brommal, de automatikusan már nem hosszabbodik meg a szerződése (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli West Bromwich Albion labdarúgócsapata nem érvényesítette opciós jogát Gera Zoltánnal kapcsolatban, így a sérüléséből lábadozó támadó immár szabadon tárgyalhat más kérőkkel is – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Az angol élvonalbeli West Brom vezetői már többször jelezték, sérülése ellenére tárgyalnának Gera Zoltánnal, hogy a következő szezonban is a csapatot erősítse, ám opciós jogát nem érvényesítette a klub.

„Gera Zoltán nyáron lejáró szerződésében szerepelt egy opció, vagyis ha egy meghatározott időpontig a klub jelezte volna, hogy igényt tart a játékosra, akkor automatikusan meghosszabbíthatták volna a szerződését. A West Brom vezetői viszont ezt nem tették meg, ez pedig azt jelenti, hogy nyáron lejár a szerződése, vagyis immár szabadon tárgyalhat más kérőkkel is” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a játékos menedzsere, Filipovics Vladan.

„Ez nem azt jelenti, hogy biztosan távozik, hiszen ha a vezetők úgy gondolják még később is egyeztethetünk, de már más ajánlatokat is meghallgathatunk. A legfontosabb Zoli esetében az, hogy mielőbb felépüljön sérüléséből, ám ő a kihagyás ellenére is piacképes labdarúgónak számít, már vannak is érdeklődések, és nem csak Angliából” – fogalmazott a játékosügynök, aki ugyanakkor kizárta a hazatérés lehetőségét.

„Az opció akkor lépett volna automatikusan életbe, ha elérek egy bizonyos meccsszámot, erre azonban a januári térdsérülésem miatt nem nyílt lehetőségem – válaszolta a Nemzeti Sport érdeklődésére szerda este Gera Zoltán. – Én úgy tudom, és erről a menedzserem is tájékoztatott, hogy az elkövetkező napokban egyeztetünk majd a West Bromwich vezetőivel. Ami az én álláspontomat illeti, maradni szeretnék, s a visszajelzések alapján egyértelműen úgy ítélem meg, hogy a klub hajlik a folytatásra."

Gera az év elején szenvedett keresztszalag-szakadást, azt megelőzően ebben a szezonban 16 bajnokin lépett pályára az angol Premier League-ben, négy gólt szerzett. A nyári felkészülés kezdetére várhatóan már felépül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik