Légiósok: fiatal magyaroktól köszönt el a Stoke City és a PSV

Vágólapra másolva!
2019.05.20. 17:14
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) 16. helyen végző Stoke City a hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik a felnőttcsapatból Charlie Adam, Darren Fletcher és Jakob Haugaard, ahogyan a fiatalok közül többek között a két magyar kapus, a 19 éves Deczki Máté és a 22 éves Gyollai Dániel is. 

Az ed.nl pedig arról számolt be, hogy Kun Bertalan távozik a PSV-től. A lap beszámolójában azt írja, hogy a 20 éves magyar játékos nem tudott megállapodni csapatával az új szerződésről.

Kun az idényben balhátvédként sokáig alapembere volt az eindhoveniek másodosztályban szereplő tartalékcsapatának, 22 mérkőzésen lépett pályára, az Ajax fiataljai ellen gólt szerzett, de a március elsejei Helmond elleni kiállítását követően többször már nem jutott szóhoz a csapatában. Kun nyolc év után távozik a holland együttestől, szabadon igazolhatóként kereshet új klubot.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Hiába Szoboszlai gólja, a PSV három góllal győzött az Anfielden a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 23:00

Arne Slot biztosan pályára küldi Szoboszlai Dominikot a BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 09:58

ETO: az NB II-ben bizonyíthat a kanadai csatár

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 14:35

Brazil harmadosztályú klub jelentette be az FTC-től távozott védőt

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 13:36

Bundesliga-csapatok, Juventus: nagy az érdeklődés Tóth Alex iránt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 11:26
Ezek is érdekelhetik