Légiósok: ezért állították ki Kleinheisler Lászlót – videó

Vágólapra másolva!
2020.06.01. 12:28
null
Az eszékiek úgy érzik, van miért tiltakozniuk (Fotó: nk-osijek.hr)
Mint beszámoltunk róla, Kleinheisler Lászlót, az eszékiek magyar labdarúgóját kiállították a Rijeka elleni Horvát Kupa-elődöntőn vasárnap. Most meg is mutatjuk, miért kapta a piros lapot érő második sárgát a magyar középpályás.

Az eszékiek 2–0-ra vezettek, amikor a szerelni igyekvő, de a labdát egy ütemmel lekéső Kleinheisler László megkapta a piros lapot Igor Pajac játékvezetőtől az 56. percben.

ÍME, AZ ESET!

Mint megírtuk, ez fordulópontnak bizonyult, a fiumeiek éltek az emberelőny kínálta lehetőséggel, többek között egy büntetőt is kapva megfordították a mérkőzést, és 3–2-es győzelmükkel bejutottak a fináléba.

A 13 sárga és két piros lappal színesített mérkőzés végjátéka is feszült volt, a stadion előtti parkolóban tettlegességre került sor: Ivan Smokrovic, a mérkőzés ellenőre jegyzőkönyvben rögzítette, hogy információi szerint Eros Grezda, az eszékiek albán játékosa ököllel fejbe vágta a hazaiak tizenegyesét értékesítő Antonio Colakot.

A kedélyeket a rendőrség csillapította le, és bár Colak nem szenvedett súlyos sérülést, az ügyben vizsgálat indult.

Ivan Mestrovic, az eszékiek elnöke a sata24.hr kérdésére válaszolva kijelentette: nem volt szemtanúja a parkolóban történteknek, így egyelőre nem büntetik meg Grezdát, megvárják a szövetségi vizsgálat eredményét.

„Semmi sem igazolhat ilyen cselekedetet, de előbb derüljön ki egyértelműen, mi történt. A sportolók érzékenyek az igazságtalanságokra, márpedig ez a reakció bizonyosan válasz lehetett valamire” – mondta Mestrovic, aki meg is határozta azt a „valamit”: szerinte a mérkőzés kimenetelét botrányos játékvezetői hibák alakították, és nem zárható ki, hogy emiatt panaszt tesznek a szövetségnél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik