Légiósok: Dzsudzsák 9 milliárdos üzletházba fektetett be – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.01. 08:18
Dzsudzsák Balázsnak, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának egy kilencmilliárdos debreceni üzletházban, a belvárosban hamarosan megnyíló Párizsi Udvar elnevezésű bevásárlóközpont első épületében vannak érdekeltségei.

A Bors úgy tudja, hogy a franciás hangulatot idéző üzletház négyezer négyzetméteres épületegyüttesét három ütemben valósítják meg, egyenként hárommilliárd forintért. A Párizsi Udvarban nemcsak üzletek, vendéglátóegységek találhatók majd, ha­nem lakások is, többségük ötven-hatvan négyzetméteres, illetve a legfelső szinten száz négyzetméteres penthouse lakásokat alakítanak ki. Utóbbiakhoz kétszáz négyzetméteres zöld tetőterasz és gyönyörű panoráma tartozik.Bors úgy tudja, hogy a franciás hangulatot idéző üzletház négyezer négyzetméteres épületegyüttesét három ütemben valósítják meg, egyenként hárommilliárd forintért. A Párizsi Udvarban nemcsak üzletek, vendéglátóegységek találhatók majd, ha­nem lakások is, többségük ötven-hatvan négyzetméteres, illetve a legfelső szinten száz négyzetméteres penthouse lakásokat alakítanak ki. Utóbbiakhoz kétszáz négyzetméteres zöld tetőterasz és gyönyörű panoráma tartozik.

Dzsudzsák, aki a Debrecenhez közeli Nyírlugosról származik, és profi pályafutása a debrecenieknél indult be, a lap információi szerint hat lakást és ezer négyzetméter üzlethelyiséget vett meg. Ez a török Bursaspor légiósának nagyságrendileg kétmilliárd forintjába kerülhetett.

Kelemen György ügyvéd, a Párizsi Udvar társtulajdonosa, a beruházás irányítója a dehir.hu-nak korábban elárulta, zömmel befektető vásárlói vannak. A vevők bérbeadással a tőkéjük évi hét-nyolc százalékát kereshetik meg kockázat nélkül.

„Az ügyvédi titoktartás kötelez, így nem árulhatom el, hogy Dzsudzsák Balázs befektetett-e nálunk” – mondta a lapnak Kelemen ügyvédi irodája.

Dzsudzsák menedzsere, Vörösbaranyi József sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a lap értesülését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik