Légiósok: az al-Ain szurkolói Dzsudzsák szerződtetését követelik

B. A. B.B. A. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 08:27
null
Dzsudzsák Balázs volt edzője szerint már nem tudta kihozni magából a maximumot
Dzsudzsák Balázs távozik az al-Ittihad Kalbától, amelynek vezetőségi tagja a Nemzeti Sportnak megerősítette, hogy edzői döntés volt a magyar válogatott csapatkapitányával történt szerződésbontás. Az egyik helyi újságíró azt is elárulta, az emírségek bajnokságának harmadik helyén álló al-Ain szurkolói Dzsudzsák szerződtetését követelik.


„A vezetőedző, Jorge da Silva döntése miatt engedtük el Dzsudzsák Balázst – mondta lapunknak Halid al-Nakbi, az al-Ittihad Kalba vezetőségi tagja. – Minden labdarúgóról elmondta a véleményét, és úgy ítélte meg, hogy a magyar játékos nem tudta kihozni magából a maximumot, ezért frissítésre van szükség a keretben. Balázs remek játékos, nem véletlenül a magyar válogatott csapatkapitánya, de hátulról a negyedik helyen állunk, a kiesés ellen küzdünk, vagyis az eredmények alapján nem úgy segítette a csapatot, ahogy a szakvezetőnk elvárta tőle.”

Lapunk a 108-szoros válogatott labdarúgót, valamint menedzserét, Vörös­baranyi Józsefet is kereste a váratlan váltással kapcsolatban, ám mindketten türelmet kértek. Az biztos, hogy az egyesület rendkívül kényelmetlen helyzetbe hozta a szélsőt, hiszen Európában már véget ért az átigazolási időszak, így csak olyan országba szerződhet, ahol még regisztrálhatnak új futballistát a klubok.

Az ország egyik vezető médiumának szakíróját is megkérdeztük az ügyben, aki érdekes történetet tárt elénk – ám kikötötte, a nevét nem hozhatjuk nyilvánosságra, mert olyan részleteket oszt meg velünk, amelyeket mindenki tud, ám senki sem mer kimondani.

„Az egyik helyi televíziócsatornán Mohammed Obaid al-Jammahi, a klub egyik elnökségi tagja arról beszélt, hogy Dzsudzsák Balázs teljesítménye nem ütötte meg az elvárt szintet, és azt látták rajta, hogy nem is törekszik rá, hogy kihozza magából a maximumot. Csakhogy az al-Ittihad Kalbában éppen a szélső volt az, aki a legtöbbször került helyzetbe, és a bajnokság egyik legjobb szabadrúgáslövőjének számított. Ez alighanem mondvacsinált indok, a valóságban arról van szó, hogy a keret kialakításáért felelős, teljhatalmú vezető meglehetősen jó kapcsolatot ápol egy brazil játékosügynökkel, ezért érkezett a közelmúltban két brazil labdarúgó a csapathoz, és vélhetően a napokban is bejelentenek egyet. Az uruguayi vezetőedző nem bánja, ha dél-amerikai játékosok érkeznek a csapathoz, akiknek viszont helyet kellett csinálni. Ennek esett áldozatául Balázs. Egyébként ha a ligában akar maradni, könnyen megteheti, a harmadik helyen álló al-Ain szurkolói ugyanis követelik a vezetőktől, hogy szerződtessék, miután szabadon igazolhatóvá vált. Az az egyetlen csapat a mezőnyben, ahol a drukkereket valóban érdekli a csapatuk, és elég hatalmuk van a szerződéseket illetően.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik