Légiósok: A visszajelzések alapján elégedettek velem – Baráth

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2019.03.14. 11:20
null
Baráth Botond reméli, ő és a válogatott is szárnyal az Eb-selejtezőben (Fotó: Török Attila)
Gyorsan beilleszkedett a január óta Amerikában futballozó védő, aki a CONCACAF Bajnokok Ligájában és az Eb-selejtezőben is kemény csatákra számít – Baráth Botond áll elébe a kihívásnak!

– Megszokta már Amerikát?
– A jót könnyű megszokni – felelte lapunk érdeklődésére Baráth Botond, a január óta a Sporting Kansas Cityben futballozó, 26 esztendős, háromszoros válogatott védő. – Szeretek itt lenni, jó az élet, jó a bajnokság. Korábban sohasem jártam az Egyesült Államokban, de a terveim között szerepelt, hogy egyszer eljussak ide, mondhatni, amikor aláírtam a szerződésemet, a kellemest összekötöttem a hasznossal. Komolyra fordítva: mostanra a beilleszkedés nehézségein is túl vagyok, bár ha jobban belegondolok, jelentős problémával nem kellett megküzdenem.

Nagy szám
Azok után, hogy az MLS első játéknapján, a Los Angeles FC ellen 2–1-re elveszített mérkőzésen csereként lépett pályára, a másodikban, a Philadelphia Union ellen már kezdőként jutott lehetőséghez Baráth Botond. Az amerikai labdarúgásra specializálódott Jenkifoci érdekes statisztikát tett közé a 2–0-ra megnyert meccs lefújását követően: Baráth hét légi párbajt nyert meg, három fontos szerelése volt (ebből egy utolsó védőként), 95 százalékos hatékonysággal passzolt, s öt hosszú indításra is vállalkozott, amelyekből négy pontos volt. A Sporting KC egyik legjobbjának bizonyult.

– Kisebb mizériát mi okozott?
– Az itteni szleng. Magával a kommunikációval nincs gond, a Magyar Futball Akadémián tanultam angolul, egyedül a speciális kifejezésekkel gyűlik meg a bajom. Időnként elhangzanak olyan szavak, amelyeket életemben nem hallottam. Az a szerencsém, hogy két honfitársamra, csapattársamra, Németh Krisztiánra és Sallói Dánielre minden téren támaszkodhatok, mi több, vezetőedzőnk, Peter Vermes is tud annyira magyarul, hogy szükség esetén kisegítsen.

– Ezenkívül minden rendben?
– Abszolút! Azt kaptam, amit reméltem. Vagy talán még annál is többet. Az idei első két tétmeccsünkön, a Toluca elleni CONCACAF Bajnokok Ligája-párharcban még nem jutottam lehetőséghez, ám az azóta lejátszott három mérkőzésünkön pályára léphettem, igaz, ehhez kellett Andreu Fontás sérülése is. Ha már lehetőséget kaptam a sorstól, igyekszem élni vele.

– Úgy tartják, aki jó teljesítményt nyújt, hamarabb elfogadtatja magát.
– Ami tőlem telik, megteszem. Új környezetbe csöppenve úgy boldogul legkönnyebben az ember, ha jól futballozik, engem viszonylag gyorsan bedobtak a mély vízbe. A visszajelzések alapján elégedettek velem, ám ez nem jelenti azt, hogy ezután bérelt helyem van a csapatban. Megkövetelnek tőlem egy minőséget, azt mindennap hoznom kell. Amit eddig felmutattam, kezdésnek nem rossz.

Hétfőn indulnak, kedden érkeznek
Jövő hét elején hosszú utazás vár Baráth Botondra (és a válogatott keretbe szintén meghívott Németh Krisztiánra). A Sporting Kansas City magyar idő szerint hétfőn hajnali két órától lép pályára a Colorado Rapids vendégeként. A lefújást követően a játékosok klubja gondoskodik arról, hogy a Dick's Sporting Goods Parkból eljussanak az onnan mintegy száz kilométerre lévő denveri repülőtérig. Baráth Botond és Németh Krisztián első légi útja New Yorkba vezet, ahonnan – átszállást követően – a lengyel légitársaság közvetlen járatával már meg sem állnak Budapestig. A menetrend szerint kedd reggel 8.50 órakor szállnak le Ferihegyen, s onnan már csak egy ugrás Telki.

– Nincs megállás: magyar idő szerint péntek hajnalban vívják az Independiente elleni BL-negyeddöntő visszavágóját. A panamai aranyérmes otthonában elszenvedett kettő-egyes vereség ellenére elvárható a továbbjutás a Sportingtól?
– Igen, elvárják tőlünk. Nagy tett lenne, ha bekerülnénk a legjobb négy közé. Az első meccsből kiindulva nehéz lesz. Ellenfelünk remekül védekezik, Panamában az volt a benyomásom, nem is tizenegy, hanem tizenkét játékossal. Van két-három gyors futballistájuk, arra spekulálnak, hogy a megszerzett labdát gyorsan előrevágják, ők meg kezdenek vele valamit. Vitathatatlan, amit csinálnak, jól csinálják, de nem gondolom, hogy nincs ellenszer erre a stílusra. Verhető csapat az Independiente, reményeink szerint meg is verjük.

– Álmodnak a BL-trófea elhódításáról?
– Úgy állunk hozzá, hogy szeretnénk megnyerni. A mexikói klubok uralják ezt a sorozatot, ám az nincs benne a kiírásban, hogy amerikai csapat nem végezhet az élen.

– Váltsunk sorozatot: milyen a Major Soccer League?
– Tetszik. A körítés parádés, a pályán ádáz csata zajlik. Nagy az iram, szinte mindenki keresi a párharc lehetőségét, sok az egy az egy elleni ütközés.

– Ha nem tévedek, ön sem húzza vissza magát.
– Nem vagyok az a típus…

– Marco Rossi is értékeli ezt, ezért is hívta meg a Szlovákia és a Horvátország elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretbe. Igaz, mivel csupán két nappal a nagyszombati mérkőzés előtt érkezik haza, a szövetségi kapitány jelezte, jó eséllyel csak vasárnapi, a horvátok elleni mérkőzésen juthat játéklehetőséghez.
– Az igaz, hogy Németh Krisztián társaságában kedd délelőtt landolok Ferihegyen, ugyanakkor bízom benne, nem visel meg annyira a hosszú utazás, illetve a hatórás időeltolódás. Amikor januárban Amerikába repültem, nem okozott problémát az átállás. Ha rajtam múlik, játszom Nagyszombatban. De nem rajtam, hanem elsősorban Marco Rossin múlik.

Álomgól 60 méterről
Parádés góllal vitte be a kegyelemdöfést a mexikói Santos Laguna az észak-amerikai New York Red Bullsnak a CONCACAF Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján. A mérkőzés eleve érdekesen alakul. A közép-amerikaiak a párharc első találkozóján idegenben 2–0-s győzelmet arattak ugyan, hazai pályán egy félidő alatt elszórakozták az előnyt. A második játékrészben aztán négy gólt szereztek, az utolsónál Brian Lozano emelte 60 méterről már-már megalázó lazasággal a kapuba a labdát. A Santos Laguna bejutott az elődöntőbe, ahová a Baráth Botondot, Németh Krisztiánt és Sallói Dánielt foglalkoztató Sporting Kansas City is megválthatja a helyét, ha magyar idő szerint március 15-én hajnalban hazai pályán felülmúlja a panamai Independientét. Az első mérkőzés 2–1-es kansasi vereséggel zárult.


– Akár a szlovákok, akár a horvátok elleni mérkőzést nézzük, egyetértünk, hogy nehéz feladat előtt állnak?
– Nyilván nehéz, mégis hiszem, hogy nem megoldhatatlan. Mi több, azért hívtak meg minket a keretbe, hogy megoldjuk.

– Az rendben, hogy vasárnap 18 738 néző előtt győzték le a Philadelphia Uniont kettő-nullára, de nem jutott eszébe, hogy jobb lett volna a Kisvárda–Honvéd meccsen pályára lépni?
– Hogy őszinte legyek, nem. Figyelemmel követem korábbi csapatomat, szoktam beszélgetni a kispesti barátaimmal is, s ha időm engedi, az internetes közvetítés jóvoltából a Honvéd mérkőzéseit is megnézem, ám valahogy nem hiányzik az NB I. Talán azért sem, mert azt érzem, hogy élmény itt játszani.

Horvátország – Újoncot avathatnak
Némiképp meglepte a közvéleményt Zlatko Dalic, a horvátok szövetségi kapitánya, ugyanis a hétvégén térdszalagszakadást szenvedő Marko Pjaca helyére a Dinamo Zagreb támadóját, Bruno Petkovicot hívta be a tartalékok közül – a 24 esztendős futballista még egyszer sem szerepelt a válogatottban. Bár többen értetlenkedtek a döntés után, a szakvezető röviden és tömören válaszolt a válogatási elveit kritizálóknak.
„Nem szeretném hosszasan magyarázni a döntésem hátterét, mindig úgy válogatom össze a játékosokat, hogy a legerősebb csapatot küldhessem pályára – mondta a kétkedő újságíróknak a vb-ezüstérmes válogatott szövetségi kapitánya. – Nem érdekel a médiától vagy a közösségi oldalakról érkező nyomás, a stábommal csak arra koncentrálunk, hogy minél eredményesebb válogatottat építsünk. Brunót azért hívtuk meg, mert megérdemelte.”
A zágrábi együttes támadója az idényben 16 bajnokin nyolc gólnál és öt gólpassznál jár, míg az Európa-ligában nyolc találkozón két gól és négy gólpassz a mérlege. Lehet, hogy jövő vasárnap Magyarország ellen mutatkozik be a horvát válogatottban.
Szlovákia – Vezér Kínából
A szlovákok elsősorban legnevesebb játékosuktól, a frissen kinevezett csapatkapitánytól, Marek Hamsíktól várják, hogy vállára vegye a válogatottat, ám többen aggódnak a 31 esztendős támadó formája miatt. A labdarúgó télen az európai élcsapatnak számító Napolitól a kínai élvonalban szereplő Talien Jifangba szerződött, az ázsiai országban azonban szünetel a bajnokság, így odahaza, a Zólyombrézóval (Podbrezová) készül.
„Nincs értelme kételkedni Marekban – mondta legnevesebb játékosával kapcsolatban Pavel Hapal szövetségi kapitány. – Március elején láttam játszani a kínai élvonalban, az erőnlétét és a formáját sem érheti kritika. Szlovákiában készül, látjuk, milyen edzésmunkát végez, mindenki biztosra veheti, hogy vezérként játszik majd.”

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND

E-CSOPORT

Március 21., csütörtök
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik