Légiósok: A dán liga jóval erősebb a magyarnál - Vadócz

2012.09.19. 11:25
Címkék
A dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő OB Odense magyar légiósa, Vadócz Krisztián a klub hivatalos honlapjának elmondta: a dán liga jóval erősebb a magyarnál, s már alig várja, hogy bemutatkozhasson új csapatában.

„Örülök, hogy az OB-hez szerződtem – vágott bele Vadócz Krisztián. – Könnyen beilleszkedtem a csapatba, a játékosok hamar befogadtak. Már csak a debütálásomra várok, az esélyre, hogy megmutassam, nem véletlenül vagyok itt. Szeretném inkább a pályán megmutatni, hogy mire vagyok képes, nem pedig a médiának beszélni róla.”

„Készen állok arra, hogy pályára lépjek, és remélem, ezt hamarosan meg is tehetem. Bajnoki címhez szeretném segíteni az OB-t. Hét pont a hátrányunk az éllovashoz képest, de még sok meccs hátra van, így bármi megtörténhet, van időnk bizonyítani” – folytatta a nyáron a NEC Nijmegentől távozó futballista.

Vadócz beszélt a magyar és a dán bajnokság közötti különbségről is.

„Hét éve jöttem el Magyarországról, ám televízión követtem a meccseket. Az eredmények alapján a dán bajnokság jóval a magyar előtt jár. Szerintem sok magyar elégedett lenne, ha a hazai bajnokság azon a szinten lenne, mint amin a dán van” – zárta mondandóját a középpályás.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
5 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
5 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
5 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
5 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
6 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
6 órája