László Csaba jobb, mint Alex Ferguson?

2009.08.17. 15:21
null
László Csaba tudását elismerik Skóciában (fotó: Action Images)
Címkék
Sokra tartja edzőjét, László Csabát Michael Stewart, a Hearts együttesének csapatkapitánya. A skót válogatott futballista elmondása szerint a magyar szakember a legjobb tréner azok közül, akikkel eddig dolgozott.

László Csaba irányításával a Hearts 2009 nyarán a harmadik helyet szerezte meg a bajnokságban, az együttest csak a két nagy, a Rangers és a Celtic előzte meg.

Sokan ezt a magyar edző érdemének tekintik, és a játékosok is sokra tartják Lászlót. Legalábbis erre utal a csapatkapitány, Michael Stewart nyilatkozata, amit a BBC-nek adott.

„Nem tudom, hogy László miért nem ért el eddig olyan eredményeket, mint Sir Alex Ferguson. Rendkívül felkészült szakember, taktikailag ő tudja a legtöbbet azok közül, akikkel eddig dolgoztam.”

Stewart szavai azért is érdekesek, mivel évekig játszott (igaz, csak epizódszerepet) a Manchester Unitedben, amelynél éppen Ferguson volt az edzője. A csapatkapitány hozzátette, hogy az előző idényben érezte, egy hullámhosszon vannak edzőjével, emiatt ő is tudja segíteni a társakat a pályán.

A négyszeres válogatott játékos a Manchesteren és a Heartson kívül szerepelt a Nottingham és a Hibernian együttesében is.

Legfrissebb hírek

Nem hozott gólt az első félidő a Groupamában – Ferencváros–Viktoria Plzen az El-ben

Európa-liga
3 perce

Százezer eurós büntetést kapott szurkolói botránya miatt a Mannheim

Német labdarúgás
4 perce

Mosolygós Nagy Ádám, Lisztes a levegőben – galéria

Európa-liga
9 perce

Huszonnégy éves eltiltást kapott a bundázó szerb teniszező

Tenisz
11 perce

Elek Gábor: Fortuna nem volt ellenünk a sorsolásnál

Kézilabda
26 perce

Férfi kosárlabda NB I: krízishelyzet a Sopron KC-nál

Kosárlabda
26 perce

Gudelj távoli bombája egy pontot ért a Getafének Romániában, pirotechnika miatt félbeszakadt meccsen kapott ki az Ajax

Konferencialiga
47 perce

Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Európa-liga
50 perce