Lang Ádám: Nagyon eredményes idény áll előttünk

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2018.08.14. 09:48
null
A 22-szeres válogatott kíváncsian várja, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány számít-e rá (Fotó: Szabó Miklós)
Lang Ádám, a kolozsvári CFR válogatott védője maga mögött hagyta a francia éveket, és nagy tervekkel csatlakozott a román bajnokcsapathoz.

 

 

Az El-főtábla valós cél
„Amikor a nyáron klubot kerestünk Ádámnak, az volt a legfontosabb, hogy olyan helyre igazoljon, ahol sok játéklehetőséget kap és jelentős célok vannak. A CFR Cluj mindkettőnek megfelel. A Bajnokok Ligája csoportkörébe ugyan már nem juthat be, de az Európa-liga főtáblája abszolút valós célkitűzés. Biztos vagyok benne, hogy Ádám megragadja a lehetőséget a bizonyításra” – nyilatkozta Illés Zoltán, Lang Ádám menedzsere.

– Büntető volt vagy nem?
– Egyáltalán nem éreztem annak – felelte Lang Ádám, a CFR Cluj védője, aki a játékvezető szerint szabálytalanul szerelte Adrian Balant, a Voluntari támadóját a román élvonal vasárnapi mérkőzésén; a tizenegyesből gól lett, ám a kolozsváriak fordítottak, és 2–1-re nyertek. – Becsúsztam, hogy elrúgjam a labdát, és el is rúgtam. Nyilván amikor eldöntöttem, hogy bedobom magam, azt gondoltam, sokkal előbb érek oda, mint a csatár. Nem tagadom, volt közöttünk kontaktus, csak éppenséggel fordítva. Én szereltem, ő jól belém rúgott és összeesett, a játékvezető pedig megette. A lábam egyébként még most is fáj.

– Cikizték a csapattársak az eset után?
– Mérkőzés közben egyáltalán nem kommentálták az esetet, a félidőben sem, lefújás után is csak kicsit húztak vele. Ugyan hátrányba kerültünk, a győzelmünk nem forgott veszélyben. Sokkal több helyzetünk volt, mint ellenfelünknek, több góllal is győzhettünk volna. A lényeg, hogy sikerült megnyerni a mérkőzést.

– Július elején érkezett a csapathoz. Hogy érzi magát?
– Kellemesen, azt kaptam, amire számítottam. Mindenki nagyon segítőkész, igyekeznek megkönnyíteni a beilleszkedést. A nyelvvel sincs gondom, mindenki beszél angolul. A társaság remek, van benne bőven lehetőség. A bajnokságban címvédőként lépünk hétről hétre pályára, az Európa-ligában is sokáig menetelhetünk. Mindenki tele van ambícióval, célokkal, ez jó, ez tud előrevinni. A hangulat alapján azt jósolom, nagyon eredményes idény áll előttünk.

Lang Ádám Kolozsváron bizonyítana
Lang Ádám Kolozsváron bizonyítana

– A legutóbbi két évet Franciaországban töltötte a Dijon és Nancy együttesében. Első szezonjában az élvonalban szerepelt, pályára lépett élcsapatok ellen, a másodikban azonban többnyire a másodosztályban kapott lehetőséget. Hogyan élte meg ezt az időszakot?
– Sokat tanultam a történtekből. Persze alakulhattak volna sokkal jobban is a dolgaim, rengeteg körülmény közrejátszott abban, hogy eljöttem abból a közegből, de már nem rágódom. Levontam a tanulságokat és továbbléptem. Összességében jó élménynek éltem meg, segített abban, hogy érettebb játékos legyek, hozzájárult a fejlődésemhez.

– A francia mellett jól ismeri a magyar bajnokságot, hiszen négy évet töltött a Győr és a Videoton színeiben. Másfél hónap alatt bizonyára képet kapott a román ligáról is. Milyen rangsort tudna felállítani a három ország élvonala között?
– A franciával nem lehet összehasonlítani a másik kettőt. Ha nem is fényévekkel, de a futball ott sokkal előrébb tart minden szempontból. A magyar és a román bajnokság közül utóbbit mondanám erősebbnek, főként azért, mert sokkal több csapat küzd a bajnoki címért. Magyarországon csak kettőről beszélhetünk, a Ferencvárosról és a Vidiről, a többi a harmadik helyért harcol. Itt négy-öt csaknem azonos szinten lévő klub működik, s ez jelentős versenyhelyzetet teremt. Hétről hétre nagyobb nyomás alatt játszik az ember. Az eredménykényszer folyamatos, nem elegendő egyetlen ellenfelet figyelni, több csapat is van, amely tényleg jó játékosállománnyal és hasonló játéktudással büszkélkedhet.

– Nemzetközi szinten hová helyezné el a kolozsvári csapatot?
– A szezon kezdetén a Bajnokok Ligája csoportkörének elérését sem tartottuk elképzelhetetlennek. A sorsolásunk sem volt nehéz, a Malmö ellen kis szerencsével továbbjuthattunk volna. Apróságokon múlt, hogy nem így lett. Szerencsére az Európa-ligában folytathattuk, és az első mérkőzés után mi vagyunk az esélyesek. Az örmény Alaskertet két góllal vertük meg idegenben, ha hazai pályán megtartjuk az előnyt, esetleg szerzünk még egy-két gólt, akkor megvan a playoff kör. Ott a Legia Warszawa és Dudelange párharc győztesével találkozunk, és ugyan egyelőre a luxemburgiak tűnnek befutónak, még van hátra kilencven perc, bármi megtörténhet. De nem szeretek ennyire előreszaladni, mindent a maga idejében.

– Milyen célokkal futott neki az idei szezonnak?
– Ha bejutunk az Európa-liga csoportkörébe, sok mérkőzés vár ránk az ősszel. Szeretnék minél többet játszani, és a csapat meghatározó tagjává válni. Az első heteim nem alakultak szerencsésen, eleve kissé későn érkeztem a csapathoz, már javában tartott a felkészülés. Néhány nap után ráadásul megsérültem, begyulladt az Achilles-ínam, egy hét kellett, hogy rendbe jöjjek. A csapat első tétmérkőzéseit kénytelen voltam kihagyni, időközben ráadásul edzőt is váltott a klub. Amikor a bajnokikon lehetőséget kaptam, igyekeztem élni vele. Úgy érzem, jól megy a játék.

– Az edzőváltás a válogatottat sem kerülte el…
– Marco Rossival nem sok kapcsolatom volt ez idáig, de szerintem tud rólam mindent. Az utóbbi időben a válogatottban megfordulókat biztosan ismeri a kapitány. Hamarosan kiderül, számít-e rám.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik