Kovács góljával elődöntős az Odd Grenland

2010.08.15. 22:57
null
Kovács Péter (középen) már hatvan gólnál járt az Odd Grenlandban (Fotó: oddgrenland.no)
A labdarúgó Norvég Kupában Kovács Péter győztes találatot szerzett a Viking elleni negyeddöntőben, ezzel bejuttatva csapatát, az Odd Grenlandot az elődöntőbe.

A találkozón Bertelsen öngóljával a 22. percben az Odd Grenland szerzett vezetést, de Ingelsten révén öt perccel később egyenlített a Viking. Az első félidőben nem esett újabb találat, nem úgy a fordulás után nem sokkal: az 57. percben Kovács Péter talált az ellenfél hálójába. A magyar légiós így nemcsak a mérkőzést, hanem a továbbjutást is eldöntötte.

Az Odd Grenland az ötödik mérkőzését játszotta az idei kupasorozatban, Kovács Péter már hat gólnál tart. A magyar légiós összesítésben  a hatvanadik gólját szerezte tétmeccsen a norvég gárdában.

A tizenkétszeres Norvég Kupa-győztes Odd Grenland az elődöntőben majd a Strömsgodsettel mérheti össze magát.

Kovács Péter együttese legutóbb 2000-ben nyerte meg a honi kupasorozatot, döntőben 2002-ben játszhatott. Megszakítás nélkül most éppen negyedszer jutottak be az elődöntőbe, de a korábbi három alkalommal ez rendre a végállomást is jelentette egyben a számukra.

ODD GRENLAND–VIKING 2–1 (KOVÁCS GÓLJA 1:36-NÁL)

 

 NORVÉG KUPA
NEGYEDDÖNTŐ  
Odd Grenland–Viking 2–1
Follo–Sogndal 3–1
Korábbi eredmények  
Ranheim–Strömsgodset 1–2
Rosenborg–Start 4–3
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA  
Odd Grenland–Strömsgodset  
Rosenborg–Follo  

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

Minden más foci
2026.02.21. 13:48

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35

Labdarúgás: negyeddöntőket játszanak az utánpótlás Magyar-kupában

Utánpótlássport
2026.02.19. 09:03

Labdarúgás: egy gól, egy piros a fiataloktól az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.17. 09:00

Labdarúgás: legyőzte Írországot az U17-es válogatott Spanyolországban

Utánpótlássport
2026.02.14. 17:16
Ezek is érdekelhetik