Koronavírus: Bogdánék fizetését megfelezték Skóciában

Vágólapra másolva!
2020.04.03. 20:16
null
A klub stabilitása érdekében ötven százalékkal csökkentették Bogdánéknál is a játékosok fizetését (Fotó: Facebook/Bogdán Ádám)
Ötven százalékkal csökkentette az első keret futballistáinak és szakmai stábjának fizetését a skót Hibernian – írja a Sky Sports. A csapat hivatalos honlapja szintén beszámolt a döntésről. Több klubhoz hasonlóan Edinburghben is az egyesület többi alkalmazottjának bérét fedezik majd az így felszabadult összegből.

 

Bogdán Ádám ősszel tért vissza korábbi klubjához, amelynél először január végéig szóló megállapodást írt alá, majd annak lejárta előtt nem sokkal nyár végéig hosszabbított. A Hibs jelenleg a 12 csapatos élvonal hatodik helyén áll.

„A megállapodásnak köszönhetően remélhetőleg a klub képes lesz megőrizni az anyagi stabilitását ezekben a nehéz időkben, így biztosítva mindenki számára a megélhetést. Az elnökség biztosított mindenkit arról, hogy amint véget ér a válság, és a bevételek normalizálódnak, minden elmaradást pótolni fog” – idézik Leeann Dempstert, a klub ügyvezetőjét.

Skóciában március 13-án függesztették fel a játékot, egyelőre csak annyi biztos, hogy április végéig nem kezdik újra a bajnokságot.

A Sky Sports híre szerint a Hibernian az elsők között van Skóciában, ahol döntöttek a kényszerű intézkedésről, korábban a Celtic és a Hearts jelentett be hasonló intézkedést annak érdekében, hogy a leállás miatt megszűnő munkakörökben dolgozó munkatársaiknak is fizetést tudjanak biztosítani.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik