Kis ország, nagy kapus: a magyar légiós az év legjobbja lett

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2013.10.29. 10:01
null
Gángó András a Fulham elleni El-selejtezőn bizonyította a rátermettségét (Fotó: Reuters, archív)
Magyar kapus, aki védett a Bajnokok Ligája és az Európa-liga selejtezőjében is, majd a 2013-as szezon legjobbjának választották csapatánál. Gángó Andrásról, a feröeri élvonalbeli Vestur légiósáról beszélünk (pontosabban írunk), akivel nagyot fordult a világ az elmúlt években, és a Nemzeti Sport Online-nak elárulta: gyerekkori álma is teljesült azzal, hogy védhetett a BL-selejtezőben.

 

Gángó András idehaza legutóbb a REAC futballistája volt, aztán 2007-ben belevágott a feröeri kalandba, amely gyökeresen megváltoztatta életet. A magyar kapus az ÍF Fuglafjördurhoz igazolt 2007 nyarán, majd megfordult az NSÍ Runavíknál és a KÍ Klaksvíknél, mielőtt 2013 januárjában a Vesturhoz szerződött.

A Vesturnál végigvédte a hétvégén befejeződő 2013-as szezont, ám csapata gyengén szerepelt, 27 bajnokijából csak hármat nyert meg, így utolsóként végzett, és kiesett az élvonalból. Gángó Andrást a 70 gólt kapó klubnál a szezon legjobbjának választották, ami nem meglepő: az elmúlt hat idényben négyszer a feröeri bajnokság legjobb három játékosa között volt.

„Örülök ennek az egyéni sikernek, ám soványka vigasz ez a kiesésre – mondta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére Gángó András, majd beszélt nehézségeiről is. – A Vestur edzéseire több mint egy órát kellett autóznom, ami munka után igen megterhelő és fárasztó dolog. Ráadásul a csapat búcsúzott az élvonalból, én pedig nem szeretnék a másodosztályban védeni.”

Az tehát biztos, hogy a 2014-es szezonban Gángó András nem lesz a másodosztályú Vestur kapuvédője. Ám egyelőre azt sem tudni, hogy hová sodorja az élet a 29 éves kapust, aki nyitott a lehetőségekre.

„Még nem tudom, hol folytatom a pályafutásomat. Többen érdeklődtek már, voltak megkeresések, ám a bajnokság utolsó meccséig nem akartam belemenni ebbe. Váltani fogok, ez nem is kérdés. Konkrét dolgok azonban még nincsenek, nyitott vagyok a tárgyalásokra. A 2014-es szezon márciusban kezdődik csak, ám a csapatok minél előbb próbálják kialakítani a keretüket, így néhány héten belül eldőlhet a sorsom” – fogalmazott jövőjével kapcsolatban a magyar kapus, aki nyári BL-selejtezőbeli szereplésére is szívesen emlékezett.

JÁTSZOTT AZ EL-SELEJTEZŐBEN IS

Gángó nemcsak a Bajnokok Ligájában mutathatta meg magát a nemzetközi porondon. A 2010–2011-es és a 2011–2012-es szezonban az NSÍ-vel az Európa-liga selejtezőjében is szerepelt – csapata mindkét párharcot elbukta, ám a magyar kapus emlékezetessé tette 2011 júliusában a Fulham elleni hazai meccset, amelyen nem kapott gólt.

Nem mindennapi körülmények között léphetett pályára a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája selejtezőjében Gángó András. Sokakat meglepett, hogy a feröeri bajnok EB/Streymur kapuját az andorrai Lusitanos otthonában játszott BL-selejtezőn a magyar kapus védte (nem is akárhogyan), a mögötte álló történet azonban mosolyt csal az ember arcára.

„A bajnokcsapat kapusának felesége a mérkőzés előtt szült, ezért szeretett volna a családjával maradni. A klubtól ekkor megkerestek engem, hogy lenne-e kedvem védeni, én pedig természetesen igent mondtam – emlékezett vissza Gángó. – Néhány napos kölcsönszerződésről volt szó, a megjelent hírekkel ellentétben a BL-selejtező visszavágóján nem voltam kerettag sem, már Magyarországon tartózkodtam, Andorrából Budapestre repültem. Örök emlék marad az a meccs, gyermekként minden futballista arra vágyik, hogy pályára lépjen a Bajnokok Ligájában és a válogatottban. Az én álmom teljesült.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik