Király Gábor szerződést hosszabbít Münchenben

Vágólapra másolva!
2011.02.10. 17:19
null
Király Gábor akár 2013-ig is védheti az 1860 München kapuját (Fotó: Action Images)
Címkék
Több német forrásban is megjelent, hogy Király Gábor 2012-ig meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését az 1860 Münchennél. A hírt a Nemzeti Sport Online kérdésére megerősítette a kapus menedzsere, Filipovics Vladan, aki elmondta, a válogatott játékos várhatóan jövő héten írja alá új, egy plusz egy éves megállapodását a német másodosztályú csapatnál.

Tegnap az Azerbajdzsán elleni válogatott mérkőzésen kezdőként pályára lépő, áprilisban 35. születésnapját ünneplő Király Gábor már egy múlt heti interjúban elmondta, szeret az 1860 Münchennél futballozni, és megkezdődtek a tárgyalások közte és a klub vezetői között nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról.

Ma több német internetes forrás is arról számolt be, hogy Király belement korábbi fizetésének csökkentésébe – mint, ismeretes, az anyagi gondokkal küzdő klub ebben a szezonban már egyszer már csökkentette a kapus juttatását –, és 2012-ig szerződést hosszabbít a Bundesliga 2.-ben kilencedik helyen álló klubnál.

A hírt a Nemzeti Sport Online kérdésére a futballista menedzsere, Filipovics Vladan is megerősítette, de a játékosügynök hozzátette, az új szerződés egy opciót is fog tartalmazni, amelynek köszönhetően Király 2013-ig is maradhat Münchenben.

„Szóban valóban megállapodtunk a müncheni vezetőkkel, Király Gábor egy plusz egy évvel meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését. Az új megállapodást várhatóan jövő héten írjuk alá” – mondta a menedzser.

„Gábor fizetése valóban csökken az új megállapodás értelmében, de ez változhat is, ha a csapat feljut az élvonalba, mert ebben az esetben új szponzorok megjelenésére számítanak a klubvezetők. Emellett megegyeztünk abban is, hogy a nyáron megfelelő, élvonalbeli ajánlat esetén a müncheniek hajlandóak lesznek elengedni őt. Király szeret az 1860 Münchennél játszani, ez a legfontosabb, ezért döntöttünk a hosszabbítás mellett” – nyilatkozta Filipovics Vladan.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
2 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik