Juhász Rolandnak nem tetszik Egervári érvelése

Vágólapra másolva!
2013.02.02. 12:55
null
Egervári Sándor a jövő heti meccsen nem számít Juhász Rolandra (Fotó: NS-archív)
Ha a Huszti-ügyhöz szerencsére nem is mérhető Juhász Roland panasza, a Brüsszelben nemkívánatos védő legalábbis zokon vette, hogy kimaradt a Törökországba utazó, s ott a fehéroroszok ellen megmérkőző válogatott keretéből. Persze nagyobb gondja is akad ennél: az Anderlecht játékosa január 31-ig nem tudott nyugat-európai bajnokságban elhelyezkedni, de a remény, valamint az orosz, ukrán, svájci, skandináv, esetleg távol-keleti munkavállalás lehetősége még él.

Noha a fél ország rimánkodott egy „Elkelt" tábláért, Juhász Roland nyakába csak nem sikerült kiakasztani a szabadító üzenetet. Az Anderlecht védőjét ellenben sikerült kiakasztani: nem csupán az egyelőre – merthogy néhány piac még nyitva van Európában – hiábavaló csapatkereséssel, de a válogatottbeli mellőzésével is. A 29 éves védő a Sport Pluszban nyilatkozta, mennyire fájdalmasan érintette, hogy Egervári Sándor nem számol vele a fehéroroszok elleni felkészülési találkozón, azok után viszont, hogy a brüsszeli számkivetett 120 percet leszámítva immár nyolc hónapja nem nagyon élvezheti a klubmeccsek hangulatát, a döntés másokban aligha kelt megütközést.

„Bennem sem, egész egyszerűen csak furcsállom a szövetségi kapitány döntését, másokkal is előfordult már ugyanis, hogy csupán keveset, vagy egyáltalán nem futballoztak a klubjukban, mégis a kerettel tarthattak – osztotta meg gondolatait a Nemzeti Sporttal is Juhász Roland. – Azt reméltem, a fehéroroszok elleni mérkőzésre még kapok meghívót, hogy talán szükség lesz a rutinomra, amellyel ha a kezdőcsapatban nem is, de a találkozó végi élesebb periódusban esetleg a segítségére lehetek a csapatnak. Természetesen elfogadom a kapitány lépését, csak az érvelés nem tetszik, mármint hogy meccshiánnyal küzdök, mert emlékszem, volt olyan időszak, amikor jó, ha hárman-négyen játszottunk rendszeresen a klubunkban."

A szövetségi kapitány döntése már-már filozófiai magaslatokba tereli az ügyet. Mert bár a nemzeti együttes nem szamaritánus szervezet, azaz játszania nyilván mindig annak kell, aki éppen a legjobb formában van – de mit kezdjünk azzal a helyzettel, amikor cserbenhagyjuk azt, aki alighogy felépült a sérüléséből, rohant újból magára ölteni a címeres mezt? Nem elveszve a moralitás erdejében: a válogatott relációjában lehet beszélni kegyről, egy sanszról, amit a bajban lévőnek adok?

„Isten ments, hogy engem méltányosságból hívjanak meg! – tiltakozik a 76 válogatottsággal büszkélkedő bekk. – Azt reméltem, azért hívnak, mert szükség van rám."

„Emberileg is sokat jelent a csapatnak Roland, de racionális döntést kellett hoznom – indokolt Egervári Sándor. – A románok és a törökök elleni mérkőzésekre fókuszálva hirdettem csapatot, és bármennyire fontos tagja is közösségünknek Roland, ezúttal nem kalkulálhattam vele. Novemberben, a norvégok ellen éppen azért hívtam meg, hogy segítsük a jövőbeni karrierjét, hiszen akkor sem játszott már hónapok óta az egyesületében, de most a két tétmeccsünket kellett szem előtt tartanom. Hogy Roland mindig is, a sérülése után kevéssel is szaladt a válogatottba, az hadd legyen természetes. Azért a csapatkapitányunk, mert ilyen szemléletű labdarúgó."

Mármost erre a hozzáállásra nincs szükség Brüsszelben, méghozzá jó ideje. Az Anderlecht éppen pénteken tartott sajtótájékoztatót, amelyen természetesen a mi fiunk is téma volt. Újságírói kérdésre immár fehéren-feketén kiderült, Juhász a hatodik számú középső védő John van den Bromnál, az Anderlechtben maximum edzhet az első csapattal, játszani már nem fog, amit persze nagyjából mindenki sejtett. Új információ azonban, hogy az Anderlecht eljutott addig: ha egy klub fél évre kölcsönvenné a magyar futballistát, a belga listavezető pénzt nem kérne, csak annyit, hogy a „vevő" állja Juhász fizetését. Más kérdés, hogy ezt az egylet írásban nem rögzítette, vagyis kérdés, készpénznek vehető-e a hír. Ami pedig Juhász fizetését illeti: a belga sajtó szerint évi 800 ezer euróról (majd' negyedmilliárd forint) van szó.

JUHÁSZ ROLAND A JELENLEGI HELYZETÉRŐL, ILLETVE JÖVŐJÉRŐL BŐVEBBEN IS BESZÉL A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik