Játékossors: visszavonult Köteles László – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2018.11.21. 13:55
null
Köteles Lászlónak nyár óta nem volt csapata (Fotó: AFP)
Belgiumi sajtóhírek szerint visszavonult Köteles László, akinek a nyáron járt le a szerződése a dán FC Köbenhavnnál, majd klub nélkül maradt. A 34 éves kapus nem távolodik el a futballtól, játékosügynökként dolgozik tovább.

A szegedi születésű Köteles László a Tisza Volánban kezdte pályafutását, fiatalon volt a Szeged FC, a Makó és a Videoton labdarúgója, majd, miután több szerb klubban is szerepelt, visszatért Magyarországra, és a Dunakanyar-Vác színeiben mutatkozott be az NB I-ben. Vácról Diósgyőrbe távozott, majd 2009-ben került – előbb kölcsönben, aztán végleg – a belga KRC Genkhez, amelyben hét évet töltött el, 191 mérkőzésen pályára lépve.

Köteles tagja volt a 2010–2011-es bajnokcsapatnak, ezenkívül egy Belga Kupa- és egy belga Szuperkupa-győzelemnek is részese volt. Oroszlánrészt vállalt abban, hogy a csapat bejutott a legrangosabb európai kupasorozatba, a Bajnokok Ligájába, ahol mind a hat csoportmérkőzésen ő védett.

Köteles utolsó klubja az FC Köbenhavn volt, ám csupán egy kupamérkőzésen állhatott be a dán együttes kapujába. A nyáron nem hosszabbítottak vele szerződést, így csapat nélkül maradt.

A magyar válogatottban többször is keretbe került, de egyszer sem lépett pályára.

Köteles – akit megkerestünk, de nem értük utol – nem távolodik el a futballtól, játékosügynökként dolgozik tovább – írta a belga voetbalbelgie.be.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
6 órája

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
Tegnap, 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
Tegnap, 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
Tegnap, 9:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik