Játékossors: az Ausztriából távozó Orosz Péter hazatérhet

Vágólapra másolva!
2013.01.03. 08:30
Hamarabb játszott a Bajnokok Ligájában és a magyar labdarúgó-válogatottban, mint a honi élvonalban Orosz Péter, aki amilyen hirtelen feltűnt a színen a csatárínséges időkben, olyan gyorsan ki is került a fókuszból.

A csatár Ausztriában az ötödosztályból küzdötte fel magát a bajnok Red Bull Salzburgig, majd volt a Wacker Innsbruck házi gólkirálya – innen egyenes út vezetett a válogatottba, ahol Várhidi Péter és Erwin Koeman irányítása mellett 2008 tavaszán háromszor jutott lehetőséghez.

Az ismeretlenségből addig felfelé ívelő pályafutása a görögországi szerződéssel bicsaklott meg. Az OFI Kréta játékosaként bajnoki meccsen egyetlen perc lehetőséget sem kapott, majd útja a Vasason és a Lombard Pápán keresztül visszavezetett Ausztriába, ahol a harmadosztályban a nagy múltú Vorwärts Steyrt erősítette, ám továbbállt onnan.

„Utólag már tudom, nem volt jó döntés, hogy engedtem a csábításnak, ráadásul új klubom anyagilag sem tudta vállalni a kétéves szerződésemben foglaltakat, így az őszi szezont követően közös megegyezéssel szerződést bontottunk – mondta a 31 esztendős Orosz Péter. – Ennek elsősorban az volt az oka, hogy szeretnék még magasabb szinten futballozni, nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy Magyarországon folytatom, tárgyaltam első és másodosztályú klubbal is. Ugyanakkor az sincs kizárva, hogy megint Ausztria felé veszem az irányt, de érzek még magamban annyi erőt, hogy itthon is bebizonyítsam, nem felejtettem el a góllövést.”

Orosz Péter az utóbbi hetekben gyakran tűnt fel Nyíregyházán, ám ennek a csatár szerint csupán annyi az oka, hogy sok a barátja a szabolcsi megyeszékhelyen. Úgy tudjuk, az NB II-ben jó tavaszi szereplésben reménykedő Spartacusnál is felvetődött a neve, ám végül elálltak a szerződtetésétől.

Legfrissebb hírek

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
1 órája

Okos befektetések, képzett edzők, jó csapatok – felemelkedett a lengyel bajnokság

Minden más foci
1 órája

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
17 órája

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
18 órája

Kisvárda: Zalaegerszegről is érkezik játékos – több bejelentés várható

Labdarúgó NB I
19 órája

Kisvárda: szerződést hosszabbított a csapatkapitány

Labdarúgó NB I
21 órája

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
23 órája
Ezek is érdekelhetik