Játékossors: Norvégiából könnyebb Angliába szerződni - Korcsmár

Vágólapra másolva!
2011.01.15. 13:37
Címkék
Korcsmár Zsolt átigazolásáról csütörtökön állapodott meg a norvég Brann az Újpesttel. A védő tegnap már el is utazott Norvégiába, és ma felkészülési meccsen pályára is léphet új csapatában. Korcsmár elutazása előtt nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Örülök, hogy hároméves szerződést köthettem a Brann Bergennel – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak elutazása előtt a repülőtéren az U20-as világbajnoki bronzérmes Korcsmár Zsolt. – Tudom, hogy volt több érdeklődő is velem kapcsolatban, de akadt már puhatolózás korábban is, azokból semmi sem lett. Lehet, hogy ha tovább várok, adódott volna más lehetőség, de nem akartam két szék között a pad alá esni. Nagyon hálás vagyok az Újpestnek az elmúlt évekért, de mindenképpen el akartam menni, és most sikerült is.”

Korcsmár Zsolt nem tekinti végállomásnak a norvég bajnokságot. Idővel mindenképpen továbblépne, meglátása szerint ehhez sokat segít a mostani váltás.

„Norvégiából könnyebb Angliába, Skóciába vagy éppen Németországba szerződni. A Brann ugródeszka lehet a számomra, ezt ki is akarom használni. Emellett azért abban is bízom, hogy Egervári Sándor is figyel majd rám, már csak azért is, mert erős bajnokságban futballozom. Természetes, hogy szeretnék bekerülni a válogatottba, remélem, nem felejtenek el.”

A játékos azonnal edzésbe is áll, hiszen Norvégiában márciusban kezdődik a bajnokság, s a Brann Bergen futballistái már elkezdték a felkészülést.

Legfrissebb hírek

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
4 perce

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
22 perce

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
35 perce

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
57 perce

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
1 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
1 órája

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
1 órája

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik