Holman Dávid a három góljáról; Mi lett Erdei Zsolt sorsa?

Vágólapra másolva!
2019.09.29. 23:41
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Holman Dávid, a Slovan Bratislava magyar légiósa triplázott a Nitra elleni szlovák bajnoki mérkőzésen. A támadó középpályás egy szóló végén a 39. percben megszerezte a vezetést csapatának, a 40. percben kihasznált egy védelmi hibát. A harmadik gól már a szünetet követően jött: miután kihagyta a buktatásáért megítélt büntetőt, a hozzá visszakerülő labdával már nem tévesztett célt. Hogy miként sikerült a triplázás, arról is kérdeztük a válogatott futballistát.
Holman Dávid, a Slovan Bratislava magyar légiósa triplázott a Nitra elleni szlovák bajnoki mérkőzésen.
A támadó középpályás egy szóló végén a 39. percben megszerezte a vezetést csapatának, a 40. percben kihasznált egy védelmi hibát. A harmadik gól már a szünetet követően jött: miután kihagyta a buktatásáért megítélt büntetőt, a hozzá visszakerülő labdával már nem tévesztett célt. Hogy miként sikerült a triplázás, arról is kérdeztük a válogatott futballistát.

Rasovszky Kristóf újabb fantasztikus idényt zárt. Szinte végig kiemelkedően teljesített, így neki már csak az volt a tét a kínai Csunanban, hogy végigússza a távot, hiszen a macedóniai viadalt követően matematikailag már biztossá tette a végső győzelmét a nyílt vízi úszó világkupa-sorozatban. Ugyanakkor a szabályok értelmében a záró versenyen való részvétel elengedhetetlen volt ahhoz, hogy jogosulttá váljék az összetettbeli 50 ezer dolláros pénzdíjra.

Új elnöke van a Magyar Ökölvívó-szakszövetségnek: Bajkai István ügyvéd, országgyűlési képviselő. A MÖSZ élén 2017. április 1-je óta a korábbi profi és amatőr világbajnok, a magyar boksz mindmáig utolsó olimpiai érmese, Erdei Zsolt állt. Ám a népszerű Madárnak sem sikerült talpra állítania a sportágat, ráadásul a 2018-as ifjúsági világbajnokság 350 milliós hiánnyal zárult. A váltás tehát nem volt váratlan – hogy mi lett Erdei sorsa, kiderül beszámolónkból.

A Nemzeti Sport 1903-ban indult útjára, majd 1912-ben – gazdasági okok miatt – felfüggesztették a kiadását. Száz esztendeje, 1919. október 2-án indult újra lapunk, a centenárium alkalmából Népsport-mellékletünket a (rég)múltnak szenteljük. Kiindulva a lap 1933. március 15-i számából amely, a huszonötödik évfolyam apropóján ismerteti a laptörténetet. Természetesen csak szemezgethetünk a sajtótörténeti kuriózumnak tekinthető számból, illusztrációinkat az akkori karikatúrákból, hirdetésekből válogattuk.

Legfrissebb hírek

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
4 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05
Ezek is érdekelhetik