Hoffenheim: sok a sérült – Szalai esélyt kaphat a bizonyításra

P. K.P. K.
2023.10.19. 14:36
null
Szalai Attila az Eintracht Frankfurt ellen lehetőséget kaphat a Hoffemheimben (Fotó: Getty Images, archív)
A német Bundesliga 8. fordulójában az 5. helyen álló Hoffenheim a 8. helyezett Eintracht Frankfurtot fogadja. A hazaiaknál többen is sérüléssel bajlódnak, de Pellegrino Matarazzo vezetőedző nem aggódik az összeállítás miatt, mint elmondta, elég bő a kerete ahhoz, hogy pótolják a hiányzókat – a 39-szeres magyar válogatott Szalai Attilát is megemlítette a választási lehetőségek között.

 

 

Mint ismeretes, a nyáron a török Fenerbahcétől a Hoffenheimhez szerződött Szalai Attila új klubjában kevesebb lehetőséget kapott eddig a reméltnél, csak két bajnokin játszott, az előző négy mérkőzést a kispadról nézte végig. Most azonban változhat a helyzet, ugyanis az eddig szereplő középső védők közül a török Ozan Kabak a következő válogatott szünetig, vagyis úgy egy hónapig nem lesz még bevethető,Kevin Vogt izomsérüléssel bajlódik, az ő hétvégi játéka is kérdéses, míg a szintén védő Stanley Nsokia térdkalácsával bajlódik.

Szalai Attila: Még inkább ég bennem a bizonyítási vágy

„A problémák ellenére megvannak a választási lehetőségeink. A védők közül Kevin Akpoguma remek formában van, a bal oldalon pedig Szalai Attila jelenthet opciót, aki szintén jó ritmusban van. Ez a bő keret előnye, hogy tudunk reagálni az ilyen helyzetekre” – idézi a Hoffenheim honlapja Pellegrino Matarazzót, akinek nemcsak hátul, hanem elöl is vannak sérültjei: a horvát csatár, Andrej Kramaric combizomsérülést szenvedett korábban.

Ami viszont jó hír Matarazzo számára, hogy a válogatottól visszatérő játékosok közül senki sem sérült meg (az említett sérülések korábban történtek), így összességében nagyon bizakodóan várja a Frankfurt elleni, várhatóan telt házas szombati meccset. A válogatottban szerepelt játékosok közé tartozik Szalai is, aki a szerbek és a litvánok elleni Eb-selejtezőt is végigjátszotta a magyar válogatottban.

NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
Péntek
20.30:
Borussia Dortmund–Werder Bremen (Tv: Arena4)
Szombat
15.30: Darmstadt–RB Leipzig
15.30: Freiburg–Bochum
15.30: Hoffenheim–Eintracht Frankfurt
15.30: Union Berlin–VfB Stuttgart
15.30: Wolfsburg–Bayer Leverkusen (Tv: Arena4)
18.30: Mainz–Bayern München (Tv: Arena4)
Vasárnap
15.30:1. FC Köln–Borussia Mönchengladbach (Tv: Arena4)
17.30: Heidenheim–Augsburg

 

Legfrissebb hírek

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2026.11.05. 23:05

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2026.11.02. 14:30

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

A Bayern München elhozta a három pontot Freiburgból

Német labdarúgás
2026.10.25. 19:45

Szalai Attila: Tudom, mit vár tőlem Marco Rossi

Magyar válogatott
2026.10.24. 09:51

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
2026.10.18. 19:42

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39