Hamburg: Stieber ügynöke pénteken leül a sportigazgatóval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.15. 22:26
Stieber Zoltán továbbra is hisz benne, hogy még az ősszel lehetőséget kap a Hamburg első csapatában bajnoki mérkőzésen.

„Nagyon nehéz a helyzet, de bízom benne, hogy eljön az én napom. Ha mégsem, majd a télen elgondolkozom a teendőkön” –mondta Stieber a Hamburger Morgenpostnak, amely jelezte, Stieber ügynöke, Volker Struth pénteken találkozik Peter Knäbellel, a HSV sportigazgatójával.

A lap kiemeli, hogy a magyar játékos a tévé előtt izgulta végig kedd este a török–izlandi Eb-selejtezőt, és bár elkeseredett már a jövőbe tekint.

„Nagy kár érte, de nem rágódom. Talán jobb is, hogy saját magunk intézhetjük el a kijutásunkat, és nem a fotelben ülve dőlt el a sorsunk. Ez lenne a csúcs a jelenlegi válogatott játékosaink számára, a nemzeti csapat harminc éve nem jutott ki nagy tornára,éhezünk erre a sikerre” – mondta Stieber, akiről a Hamburg honlapja azt írta, sérülés miatt nem vett részt a Feröer és Görögország elleni Eb-selejtezőkön. Pedig épp egy hete, a Feröer elleni meccs napján játszotta végig a Hamburg Viborg elleni felkészülési meccsét, amelyen gólt is szerzett.

Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
7 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
10 órája

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26
Ezek is érdekelhetik